Mourinho: A fiatalok esélyt kapnak

Jose Mourinho kijelentette, a klub fiatal játékosai rendszeres lehetőséget kapnak arra, hogy az első csapat tagjai mellett tréningezzenek.


Ígéretes fiatalok, mint Tahith Chong és Angel Gomes a közelmúltban együtt edzhetett az első csapat tagjaival, követve Scott McTominay útját, aki ebben a szezonban már 12 alkalommal játszhatott Mourinho gárdájában.

 

A mai mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján a portugál szakembert arról kérdezték a riporterek, hogy olyanok, mint Gomes és Chong, akik remekül teljesítenek az utánpótlásban, esélyt kapnak-e arra, hogy előlépjenek az első csapat tagjává.

 

"Attól függ, mit jelent az előrelépés" - mondta Mourinho. "Ha azt, hogy rendszeresen velünk edz, akkor már hosszú ideje előreléptek."

 

"Scott McTominay sem a Holdról érkezett hozzánk. Mielőtt az első csapat tagjává vált, nagyon sokat edzett velünk az előző szezonban. Eljött velünk a felkészülési túrára is, majd azt láttuk, hogy Andreas Pereira mindenképp távozik, ezért úgy döntöttünk, hogy nem veszünk újabb játékost, hanem itt van nekünk Scott McTominay, aki készen áll arra, hogy feljebb lépjen."

 

 

Az FA-kupa ötödik köre újabb lehetőséget jelenthet a fiataloknak arra, hogy pályára lépjenek azután, hogy a 17 éves Gomes az előző körben csereként szállt be a Yeovil Town ellen, dicséretet bezsebelve a menedzsertől és Michael Carricktől is.

 

"Talán egyikük ott lesz a padon" - folytatta a portugál. "Az, hogy nincs túlságosan nagy keret, pont ezt segíti. Például ezen a héten néhány játékosunk nem állt rendelkezésemre sérülés miatt, vagy azért, mert apróbb dolgokat akartam óvni. Ezek a srácok pedig velünk edzettek. Nem ma [pénteken], mert ma a Chelsea ellen játszanak, hanem tegnap és tegnapelőtt."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!