Mourinho: Folyamatosan fejlődöm

Jose Mourinho szerint az évek során minden téren jobb menedzserré vált és arra számít, hogy a Manchester Unitednél tölti el a legtöbb időt pályafutása alatt.


Még pénteken, az Arsenal elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján beszélt arról a portugál szakember, hogy az európai topkluboknál töltött pályafutása alatt folyamatosan fejlődött, miközben szenvedélye és motiváltsága mit sem változott ahhoz képest, milyen akkor volt, amikor először irányíthatott egy klubot.

 

"A munkám iránti szenvedélyem ugyanolyan, semmi nem változott" - mondta Jose. "Persze sokkal érettebb lettem. Nagyon nehéz olyat találni a szakmai életemben, amin meglepődnék, vagy nem tudnám, hogyan reagáljak rá. Immár számomra minden olyan, mint a déja vu."

 

"Csak tartani kell ezt a motiváltsági szintet, mert egy napon egy menedzser azt mondhatja: ennyi volt, nem akarok többet. De amíg nem dönt így, addig - úgy gondolom - jobb és jobb lesz."

 

A menedzser megemlítette a 72 éves Jupp Heynckes-t - aki nyugdíjából tért vissza a Bayern München élére, hogy bajnoki címhez és Bajnokok Ligája elődöntőbe vezesse a bajorokat - mint jó példát arra, hogy tapasztalat által miként fejlődhet egy menedzser.

 

"Már visszavonult. Nem tudom, talán otthon ült az unokáival, vagy élvezte az életet, majd hirtelen visszatért a labdarúgáshoz és jobb lett, mint volt előtte."

 

 

Az 55 éves Mourinho a sajtó munkatársainak azt is elárulta, biztosan dolgozni fog hatvanas éveiben is. Az Old Traffordon lassan két éve munkálkodó portugált arról is kérdezték, hogy várhatóan a Unitednél tölti-e el a legtöbb időt, amire így felelt: "Azt hiszem."

 

Mourinho - aki eddig a Chelsea-nél töltötte el a legtöbb időt 2004 és 2007 között - hozzátette: "Más kluboknál már arra gondoltam, mi lesz a következő. Voltak dolgok, amiket meg kellett tennem. El kellett mennem Olaszországba, majd Spanyolországba. Voltak dolgok, amiket nagyon meg akartam tenni. Most azonban semmi nem vár a sarkon. Nem akarok semmi mást tenni, mint amit most csinálok."

 

A vasárnapi találkozó lesz a huszonnyolcadik és egyben utolsó, hogy Arsene Wenger kivezeti az Arsenalt az Old Trafford gyepére és Mourinho riválisa egyik legnagyobb eredményét említette meg - azt a szezont, amikor vereség nélkül lett bajnok a londoni alakulat.

 

"Nagy ellenfélként, legyőzhetetlen menedzserként emlékszem rá. A Legyőzhetetlen, akivel akkor találkoztam, mikor 2004-ben az országba jöttem, a Legyőzhetetlen, aki jobb edzővé tett. Így fogok emlékezni rá."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Arsenal

Premier League 36. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!