Mourinho véleménye a mai találkozóról

A Manchester United menedzsere az Arsenal elleni, drámai végjátékban megszerzett siker után nyilatkozott a médiának valamint az MUTV-nek.


A Vörös Ördögök menedzsere arról is említést tett, bízik abban, hogy a győztes gólt szerző Marouane Fellaini aláírja új szerződését, viszont a megsérült Romelu Lukakuról egyelőre nem tudott mondani konkrétumokat.

 

MEGÉRDEMELTÜK A GYŐZELMET
"Nem hiszem, hogy különösen jól játszottunk volna. Azt gondolom, az a tény, hogy néhány változtatást eszközöltek, mentálisan nem segített nekünk. Kevesebb felelősség volt rajtuk, mi pedig kicsit lazábban álltunk a dologhoz. Azonban az utolsó 20 percben megmutattuk, hogy nyerni akarunk. Változtattunk a játékunkon, amivel nehezebben tudtak megbirkózni és szerintem az utolsó roham miatt megérdemelten nyertünk."

 

KÖZEL A MÁSODIK HELY
"Két vagy három pont kell ahhoz, hogy a harmadik helyet bebiztosítsuk és négy pont kell a második helyhez. Úgyhogy nem vagyunk messze attól a pozíciótól, amit úgy vélem, megérdemlünk. Ha megszerezzük a második helyet, az talán az első ilyen helyezés lesz az utóbbi öt évben, mióta Sir Alex távozott. Van fejlődés, de egyelőre még nem elegendő ahhoz, hogy a másodikból első hely legyen, az Európa-liga megnyeréséből pedig BL-trófea. De elég ahhoz, hogy második helyen végezzünk és nyerjünk némi serleget, döntőkbe jussunk, de többet kell tennünk még."

 

PREMIER LEAGUE VAGY BAJNOKOK LIGÁJA?
"Mindig azt mondjuk, az a legfontosabb, amelyiket megnyerjük. Amikor BL-t nyertem, az volt a legfontosabb trófeám. Amikor bajnokságokat nyertem, akkor azok voltak a legfontosabbak. Amikor nem nyertem semmit, azt mondtam, nem a győzelem a fontos!"

 

 

WENGER TISZTELETE
"Nem találkozom vele a meccs után. Holnap szabadnapom lesz, úgyhogy Londonba utazom. Rá pedig nagy meccs vár. A mérkőzés előtt beszéltünk kicsit és örülök annak, ahogy a klubom viselkedett vele. Azt mondtam, Sir Alex adja át a díjat, ne én, hisz Sir Alex volt a valódi riválisa. Az én történetem Mr Wengerrel csak néhány évre nyúlik vissza a Unitednél. Remélem, még játszom ellene a jövőben. Remélem, hogy ez a Premier League-ben történik be, de ki tudja... Még nagy meccs vár ránk."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!