Kialszanak a fények az Old Traffordon
Március 26-án este teljes sötétségbe borul az Álmok színháza.
Ma este 20:30 perckor (brit idõ szerint) egy órán át kialszik minden fény az Old Traffordon, ugyanis a klub csatlakozott a a WWF nemzetközi környezetvédelmi szervezet "Föld órája" eseményéhez.
A híres neonok kialszanak egy órára, ezzel csatlakozva olyan híres épületek mell, mint az Empire State Building New Yorkban, az Eiffel-torony Párizsban vagy épp a syney-i Operaház, melyek szintén ezzel az akcióval mutatják meg elkötelezettségüket az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett.
A United az utóbbi három évben már részt vett ebben a programban, ezzel is kiszélesítve a "Reds Go Green" környezetvédelmi programot.
Ebben az évben a WWF arra kéri a szurkolókat, mutassák meg támogatásukat és csatlakozzanak ahoz a több száz millió emberhez szerte a világban, akik részt vesznek a Föld Órája eseményen.

Gary Neville már regisztrált a www.wwf.org.uk/earthhour oldalon és õ is le fogja kapcsolni a fényeket egy órára és erre kéri a szurkolókat is.
"Mindannyian többet tehetünk azért, hogy együtt élhessünk azokkal a természeti adottságainkkal, amink van" - mondta Neville. "A WWF Föld órája egy nagyszerû mód, hogy több embert elérjünk és megváltoztassuk a gondolkodásmódjukat."
"Rengeteg munka vár ránk azért, hogy létrehozzunk egy olyan világot, melyre fényes jövõ vár. Tégy te is hozzá egy keveset!"
A Föld órája hosszú utat tett meg azóta, amióta 2007-ben az ausztráliai Sydneybõl elindult. Ekkor még csak 2,2 millió ember és több, mint 2000 vállalkozás kapcsolta le a fényeket egy órára, ezzel foglalva állást az éghajlatváltozás ellen.
Tavaly az Egyesült Királyságban több, mint 13 millióan csatlakoztak az eseményhez, valamint 130 híres épület is lekapcsolta fényeit, mint például a Big Ben, a Buckingham Palota, a London Eye, az edinburghi kastély, a Millenium stadion és a Stormont.
Ha többet szeretnél megtudni az eseményrõl, látogass el a WWF hivatalos oldalára, a magyarországi oldalukra vagy csatlakozz hozzájuk a Facebookon!
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló