A United vezet a 2022/23-as győzelmek tekintetében
A Manchester United 3-1-es, Fulham elleni FA-kupa-negyeddöntős sikere volt a 33. győzelmünk a 2022/23-as szezonban.
Erik ten Hag csapata már felemelhette a Ligakupát és hajszolja a további sikereket az FA-kupában és az Európa-ligában, ahogy mindkét sorozat az utolsó szakaszához érkezett.
Ez azt is jelenti, hogy a Vörös Ördögök továbbra is az élen állnak abban a mutatóban, hogy az öt európai topligás csapatok közül a legtöbb meccset nyerték meg. Remélhetőleg még rengeteg győzelem vár rájuk, amint a válogatott szünet után újraindul a klubfutball.
Erik ten Hag csapata eddig 15 győzelmet aratott első Premier League-szezonjában. Mind a hat mérkőzésünket megnyertük a Ligakupában, ebből öt találkozón még gólt sem kaptunk.
A vasárnapi diadal volt a negyedik hazai győzelmünk az FA-kupában és 10 Európa-liga-meccsünkből nyolc sikerrel zárult.
.png)
Ennek köszönhetően összességében a mérlegünk jobb, mint a legközelebbi riválisainké - a szomszédos Manchester Cityé, a Serie A listavezető Napolié és a La Liga bajnok Barcelonáé -, akiket a rájátszás szakaszában ejtettünk ki az Európa-ligából.
A United eddigi legtöbb győzelmét egy szezonban a 2008/09-es kiírásban aratott 44 győzelem jelenti, az akkor lejátszott 66 mérkőzésen.
A LEGTÖBB GYŐZELEM AZ ÖT TOPLIGÁS CSAPATOKTÓL 2022/23-BAN
33 - UNITED
30 - Manchester City, Barcelona, Napoli
29 - Real Madrid
28 - Paris Saint-Germain
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló