Fred történelmet írna a Uniteddel

Fred számítógépes játékokkal játszva mindent megtanult a Manchester Unitedről és elárulta, nagy megtiszteltetés számára, hogy egy korábbi, híres Vörös Ördög nyomdokaiba léphet.


A brazil válogatott középpályás azt követően, hogy megkapta a munkavállalási engedélyét és minden adminisztratív akadály elhárult érkezésének bejelentése elől, eltökélt, hogy történelmet írjon az Old Traffordon.

 

A MUTV-nek adott exkluzív interjújában a dél-amerikai játékos ambíciói felfedése mellett elmondta, mit is jelent számára a United.

 

"Nagyon boldog vagyok" - kezdte.

 

"Nagyon örülök, hogy itt lehetek és hogy lehetőségem van ennél a klubnál játszani. Ez egy nagy klub, hatalmas történelemmel és megtiszteltetés, hogy a Unitedben szerepelhetek mostantól. Hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy sikerült véglegesíteni az átigazolásomat, most pedig már várom, hogy pályára léphessek a csapatban."

 

"Ahogy mondtam, a Manchester United egy nagy klub. Fiatal koromban sokat hallottam ezt a nevet, és sokszor találkoztam a csapattal számítógépes játékokban, és irányítottam is őket. Számomra a Manchester United a nagyszerűséget jelenti."

 

Fred 2013 decemberében már pályára lépett az Old Traffordon egy Bajnokok Ligája mérkőzésen a Shakhtar színeiben és lenyűgözte, hogy a klub történetének nagyságaival nézhetett farkasszemet. Az akkoriban David Moyes által irányított manchesteriek Phil Jones egyetlen góljával döntötték el azt a találkozót.

 

 

"Szerintem az a név, hogy 'Álmok Színháza' mindent nagyon jól összefoglal" - tette hozzá.

 

"Ez egy hihetetlenül szép stadion. Akkor játszhattam Ryan Giggs ellen, és nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem nyílt vele egy pályán tartózkodni. Most, hogy már a klubhoz kerültem, nincs lehetőségem egy csapatban szerepelni vele, viszont ugyanazokért a színekért és címerért harcolhatok, amelyért ő is tette hosszú időkön át."

 

Erőt próbáló lesz a 25 éves játékos számára a Premier League-ben bizonyítani, de már alig várja, hogy megmutathassa képességeit a klub híres vörös mezében.

 

"Egészen biztosan nagy kihívás lesz ez számomra. De ahogyan már korábban is elmondtam, olyan játékos vagyok, aki mindig fejlődni szeretne. Minden egyes nap teljesítményem legjavát akarom nyújtani és azért akarok dolgozni, hogy minél jobb legyek. Ennek értelmében azon leszek, hogy jól játszva segítsem a Manchester Unitedet a Premier League-ben, nagy sikereket érjünk el és trófeákat nyerjünk."

 

"A Unitednél címek megszerzéséért akarok harcolni az új menedzseremmel és csapattársaimmal karöltve, együtt pedig történelmet írhatunk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!