Hivatalos: Megegyezés Fred eladásáról
A Manchester United megerősítette, hogy egyezségre jutott a Fenerbache-val Fred átigazolásáról.
A brazil válogatott játékost már csak az orvosi vizsgálat választja el attól, hogy a török Super Ligbe igazoljon, miután a személyes feltételekben már megállapodtak, illetve a nemzetközi engedély is megérkezett az ügylet lezárásához.
A manchesteriek 17-ese szombaton fog Isztambulba repülni, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálaton.
A középpályás 2018 nyarán, a Shakhtar Donetsk együttesétől igazolt az Old Traffordra, a Vörös Ördögöket pedig 213 tétmérkőzésen képviselte.

Ez idő alatt szerzett 14 gólja közül kiemelkedik a Barcelona elleni egyenlítő találata, amely később még nagyon sokat ért a katalánok előző szezonbeli Európa-ligából való búcsúztatása során.
Pályára lépett a Manchester City elleni FA-kupa döntőben is, előtte pedig hathatósan hozzájárult a Ligakupa megnyeréséhez is. Utoljára a nyári, Olympique Lyon elleni felkészülési mérkőzésen játszott a csapatban.
A 30 éves játékos sok pozitív emlékkel a tarsolyában távozhat az Old Traffordról, ahol nagy népszerűségnek örvendett, mind játékosként, mind pedig magánemberként.
A klubnál mindenki sok szerencsét kíván Frednek a jövőre nézve, mielőtt az átigazolása véglegesítésre kerülne.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 13 | 27 | 12 | +15 | 25 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 10 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 11 | Bournemouth | 13 | 21 | 23 | -2 | 19 |
| 12 | Tottenham | 13 | 21 | 16 | +5 | 18 |
| 13 | Newcastle | 13 | 17 | 16 | +1 | 18 |
| 14 | Everton | 13 | 14 | 17 | -3 | 18 |
| 15 | Fulham | 13 | 15 | 17 | -2 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló