Dilemma a védelem jobboldalán

José Mourinho elismerte, problémát jelent számára a felkészülési szezon hátralévő részére vonatkozóan a jobboldali védőposzton szereplő játékos kijelölése.


Az első számú csapatkapitány, Antonio Valencia elhagyta az Egyesült Államokban edzőtáborozó keretet és hazautazott, miután a San José Earthquakes elleni mérkőzés elején valószínűleg vádlisérülést szenvedett, amely okán akár a 2018/19-es szezon kezdetét is kihagyhatja az ecuadori.

 

Ashley Young és Victor Lindelöf, akik az előző szezon bizonyos pontjain már betöltötték a jobboldali védő posztját, továbbra is pihenésüket töltik a nyári világbajnokság végső stádiumában való szereplésük okán.

 

Emellett a portugál menedzser korábban arról is beszámolt, a nyári igazolás Diogo Dalot játékára egészen szeptemberig nem számíthat, miután még májusi, az FC Porto játékosaként összeszedett sérülése utáni műtétjéből lábadozik.

 

Az AC Milan elleni, Californiában büntetőkkel aratott International Champions Cup győzelmet követően Mourinho megerősítette, Matteo Darmian, aki a Vörös Ördögök mindhárom eddigi felkészülési mérkőzésén játszott, kifejezte távozási szándékát a klubtól, ő pedig nem fog az olasz bekk útjába állni, amennyiben pénzügyileg megfelelő ajánlat érkezik érte.

 

"Matteo távozni akar, és szerintem ha egy játékos menni akar, akkor megfelelő ajánlat esetén embernek kell maradnod, és engedni kell, hogy követhesse a megérzéseit. Persze a hangsúly azon van, hogy nem minden áron, és jelenleg még nem kaptunk olyan ajánlatot Matteoért, amely akár csak meg is közelítette volna azt, amely már elfogadható lenne számunkra" - kezdte José.

 

 

A védelem jobboldalán rendelkezésre álló opciói számbavétele mellett az 55 éves szakember azt is megerősítette, a klub színeiben második teljes szezonját kezdő Victor Lindelöf a jövő héten újra edzésbe állhat.

 

"Valencia sérült, és ez valószínűleg így lesz a Premier League szezonjának kezdetén is. Diogo Dalot szintén a rehabilitáció fázisában jár, így ő rá se számíthatok még augusztus közepén" - tette hozzá.

 

"Ashley Young, aki akár a védelem jobboldalán is bevethető lenne, még szabadságát tölti. Nem tudom, hogy felmerült-e esetében, hogy esetleg a helyzetre való tekintettel idő előtt a csapat rendelkezésére áll, vagy netán kitölti a szabadságát. Nem tudom megmondani."

 

"Victor Lindelöf egy másik opció lehetne ezen a poszton. Ő nem jobboldali védő, de képes ott játszani, hétfőn pedig már edzésbe is áll. Manchesterbe fogom küldeni az egyik emberemet, hogy megkezdje az edzéseket Victorral."

 

"Számára hétfőn nincs értelme elutazni az Egyesült Államokba, amikor kedden már távozunk is. Szóval ha Matteo távozni fog, akkor az azért lesz, mert megfelelő ajánlatot kaptunk érte. Ha Matteo marad, akkor boldog leszek, és igen, ha marad, akkor szerintem fontos szereplő lehet számunkra."

 

A menedzser a csapatkapitányi karszalagot is Darmianra bízta az AC Milan ellen, amely klubnál pályafutását kezdte, és dicsérte a játékos klubnál töltött három éve során mutatott profizmusát.

 

"Először is, azért adtam neki a kapitányi karszalagot, mert ő egy fantasztikus fickó és hihetetlen profizmusról tett tanúbizonyságot a velem együtt töltött két éve során, és úgy gondolom, hogy előttem Van Gaal úrnál is. Ő egy olyan ember, aki mindig készen áll arra, hogy odategye magát."

 

"Az AC Milan kötelékében nőtt fel, és az, hogy gyermekkori klubja ellen csapatkapitányként játszhatott, nagyszerű töltetet jelentett a mérkőzésre, még ha az csak egy barátságos meccs is volt."

 

Amennyiben Darmian nem állna rendelkezésre, egyedül az előző szezont a Crystal Palace-nál kölcsönben töltő Tim Fosu-Mensah maradna az egyetlen bevethető opció a védelem jobboldalán az utolsó három felkészülési mérkőzésre. De szóba jöhet még Axel Tuanzebe és Ro-Shaun Williams is, akik már szintén játszottak korábban ebben a pozícióban.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!