Jose: Imádjuk De Geát, ahogyan ő is minket
Jose Mourinho a tőle megszokott, sajátságos stílusban David de Gea piaci értékét nullában határozta meg, s mindezt azzal magyarázta, hogy a Manchester United kapusa eleve nem része a futballpiacnak, lévén, imádja a manchesteri életet és az Old Trafford atmoszféráját.
De Gea épp a tavalyi, 2017/18-as szezonban szerezte meg első Premier League Aranykesztyűjét - csakúgy, mint negyedik Sir Matt Busby Év Játékosa címét -, de koncentrációja már az idei szezonra irányul, azon belül is leginkább arra, hogy a Brighton & Hove Albion ellen elérje idei első kapott gól nélkül letudott bajnokiját az Amex Stadionban.
Az elnyűhetetlen spanyol, korábbi Atletico Madrid játékos 2011-es érkezése óta a világ legjobb kapusává avanzsálódott az évek alatt, s immár több, mint 300 mérkőzés áll a neve mellett, amit vörös mezben játszott le. A mérkőzést megelőző sajtókonferencián Mourinhót arról kérdezték az újságírók, hogy mennyire taksálja De Gea értékét a jelenlegi játékos piacon annak fényében, hogy más kapusokat csillagászati összegekért szerződtettek le a sztárklubok a pár hete lezárult átigazolási szezonban.
"Ő a Manchester United játékosa és amint lehetséges, alá fogja írni új szerződését" - kezdte Jose. "Szeret itt lenni és mi is imádjuk őt. Azt akarjuk, hogy nálunk maradjon, akárcsak ő maga, úgyhogy ha egy játékos nincs a piacon, eleve az értéke is nulla. Egy kapus ugyanolyan játékos, mint a többi. Néha hajlamosak megfeledkezni arról a tényről, hogy kapusként ugyanúgy szerezhet valaki pontokat és nyerhet trófeákat a csapatnak. Egy kapus ugyanolyan fontos eleme a klubnak, mint bárki más, tehát a jó öreg 'ennyit fizettem egy csatárért, nem fogok ugyanannyit kiadni egy kapusért' hozzáállás ma már nagyon elavult. Az emberek kezdik megérteni ezt, ahogyan a piac is, aminek én személy szerint nagyon örülök. Örülök a kapusoknak."
Amikor azt a kérdést szegezték neki, hogy elcserélné-e De Geát bármelyik más kapusra a világon, Jose nem teketóriázott a válaszadással: "Nem! Ez a legjobb kérdés és a legegyszerűbb válasz. Nem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton & Hove Albion - Manchester United
Premier League 2. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló