Az év játékosa: David De Gea

A Manchester United szurkolóinak szavazatai alapján David De Gea nyerte a Sir Matt Busby Év Játékosa díjat.


Az áhított díj minden bizonnyal jó kezekbe került, hiszen a spanyol hálóőr immár negyedik alkalommal kapta meg, ezzel mindenki másnál többször tüntették ki őt. Miután 2014 és 2016 között egymás után háromszor nyert, ez az újabb siker történelmi tett, hiszen a legutóbbi öt szezon alatt négyszer ő nyert.

 

Több mint 107 ezer szavazat érkezett, melynek 67%-át kapta De Gea. Második lett Jesse Lingard (10%), harmadik pedig Romelu Lukaku (8%).

 

De Gea - aki 2011-ben igazolt Manchesterbe az Atletico Madridtól - honfitársától, Ander Herrerától vehette át a trófeát, miután újabb kiemelkedő szezont futott.

 

A kapus már 21 olyan találkozónál jár, melyeken nem kapott gólt. Soha nem volt még ennyi ilyen meccse egy szezon alatt, ráadásul mindezt úgy, hogy 3 bajnoki és egy FA-kupa döntő még hátra van.

 

 

"Nehéz szavakba önteni, mit jelent nekem a Manchester United" - kezdte mondandóját David. "Vagy bárki számára. Csodálatos, hogy ebben a klubban szerepelhetek, egy ilyen történelemmel bíró klubban a szurkolókért, mindenért. Csodás, hogy része lehetek ennek."

 

"Kissé nehéz volt az elején, de hittem magamban, de keményen dolgozok, keményen edzek és eddig büszke is vagyok magamra. Természetesen köszönetet szeretnék mondani mindenkinek. Nem számítottam, hogy nyerek egyszer is, de immár négyszeres győztes vagyok, ami elképesztő. Köszönöm!"

 

De Gea versenyben van az Aranykesztyűért is, hiszen 17 bajnokin nem kapott gólt, ezzel kettővel megelőzi a City kapusát, Edersont. A spanyol kapus - bármennyire hihetetlen - még nem nyerte el soha ezt az elismerést az angol élvonalban.

 

Zseniális formájának köszönhetően immár ötödik alkalommal került be a PFA Álomcsapatába, valamint jelölt volt a legjobb játékos címre is, amit végül a liverpooli Mohamed Salah nyert meg.

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!