Shaw a Spurs meccs után fogadkozott

Luke Shaw arra ösztönzi társait a Manchester Unitednél, hogy merítsenek erőt a Tottenham Hotspur elleni első félidei, lehengerlő teljesítményből, és az egyetlen lehetséges módon rázódjanak vissza hétvégén a Burnley ellen - győzelemmel.


Shaw, akit a Leicester City elleni első bajnokin a meccs legjobbjának választottak, a hétfő esti összecsapáson talán még azt a teljesítményét is túlszárnyalta a vereség ellenére. Meggyőző játékával a 22 éves balhátvéd rendre felülkerekedett honfitársával, Kieran Trippier-vel szemben a támadások során, a bekapott gólokért pedig nem tehető felelőssé. Luke az MUTV-nek nyilatkozott a meccset követően, amiben Jose Mourinho szavait visszhangozva elmondta, hogy csapatát már-már frusztráló módon hagyta cserben szerencséje.

 

"Az első félidőben úgy gondolom, hogy fantasztikusan játszottunk" - mondta. "Rengeteg helyzetünk volt, amivel akár el is dönthettük volna a meccset. Egyet, vagy kettőt értékesítenünk kellett volna ezekből, amivel véleményem szerint lezárhattuk volna. Félidőben beszélgettünk, Jose meg is jegyezte, hogy nem volt egyetlen szögletük, egy beívelésük vagy egy veszélyes helyzetük. Aztán a második félidő első szögletéből betaláltak, de még ekkor is nyugodtnak kellett volna maradnunk, mert rengeteg időnk volt még hátra. De sajnos jött egy újabb hiba, egy újabb idétlen, hülye gól. Szóval így, hogy mi domináltunk, egyszerűen elkeserítő az egész, mindenki teljesen le volt törve az öltözőben, különösen az első félidő tudatában."

 

Shaw szerint igazságtalan eredmény született, de a hibákat is frusztrálónak találja

 

Amikor egyéni teljesítményéről kérdezték, Shaw szerényen elhárította a válaszadást és ragaszkodott hozzá, hogy a csapat teljesítménye a legfontosabb számára, valamint dicsérte játékostársai mentalitását is: "Személy szerint engem nem igazán érdekel a teljesítményem, az eredmény és a csapat sokkal inkább foglalkoztat" - fogalmazott. "Ez egy szomorú este a számunkra, össze kell szednünk magunkat, továbbfolytatni a kemény munkát és pontokat szerezni ezután a két vereség után. Győznünk kell, méghozzá a megfelelő módon. Tényleg nagyon jól játszottunk az első játékrészben, és ha ezt állandósítani tudjuk, meg kihasználni a helyzeteinket, akkor jönni is fognak a győzelmek."

 

"Rengeteg mindennel találkozik az ember a médiában azzal kapcsolatban, hogy mi történik az öltözőnkben, de megnyugtatok mindenkit, hogy remek a csapatmorálunk. Ez itt egy jó társaság, akik dolgozni akarnak és nagy dolgokat elérni. Mindenki kőkeményen edz, tehetséges játékosaink vannak a pálya minden posztján. Ki kell használnunk az adódó lehetőségeinket és elkezdjük sorra nyerni a meccseket."

 

Shaw a szurkolókra is kitért az interjúban, akik elmondása szerint lenyűgözőek voltak a Spurs ellen. Igyekezett biztosítani őket, hogy a Vörösök még jobbak lesznek a következő hétvégén és mindnyájan azon vannak, hogy visszarázódjanak a szomszédvári Turf Mooron a Burnley ellen: "Óriási köszönettel tartozunk a szurkolóknak azért, ahogyan buzdítottak minket még akkor is, amikor háromgólos hátrányban voltunk. Elképesztő volt. A hármas sípszónál ahogy megtapsoltak minket, nagyon tiszteletreméltó volt. Nagyon jó érzés tud lenni játékosként, főleg ilyenkor, amikor egy csalódáskeltő eredményt érünk el. Sajnáljuk mindazokat a drukkereket, akik kijöttek ma este, jövő héten jobbak leszünk, fejlődni fogunk és továbbra is kőkeményen dolgozunk. Még a szezon elején járunk, rengeteg meccs áll előttünk, de el kell kezdenünk gyűjteni a pontokat. A mai eredmény kétségkívül nem elég. Még egyszer szeretném kifejezni a sajnálatomat a szurkolók felé, nem csak azok felé, akik itt voltak, hanem azoknak is, akik otthonról szurkoltak nekünk. Mindent át fogunk rágni és visszavágunk a Burnley ellen" - zárta mondandóját Shaw.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!