Hazard újra Mourinhóval dolgozna

Eden Hazard a belga HLN újságnak adott őszinte interjújában elárulta miként ért véget Jose Mourinho legutolsó időszaka a Chelsea menedzsereként, és azt is elismerte, hogy ha lehetősége lenne, újra a portugállal dolgozna.


A világ egyik legjobb formában lévő játékosának elmondása szerint bár a United menedzsere a Londonban töltött harmadik szezonjában rendre kritizálta játékosait és kiölte a szórakozást az edzésekből, összességében félreértelmezik a fővárosi Kékekkel három Premier League-et nyerő szakembert.

 

„Az elmúlt 12 évben csak egy rossz szezonom volt, és az a Mourinho alatti utolsó hat hónap, ami részben az én hibám volt” – mondta a belga. „A bajnoki cím után extra szünetet kértünk Mourinhótól, de abszolút formán kívül jöttem vissza.”

 

„Az utolsó szezon Mourinhóval nem volt élvezhető. Nem nyertünk, belekerültünk egyfajta szürke rutinba, mindennemű szórakozást nélkülöztek az edzések – mindkét fél számára jobb volt, hogy elváltak útjaink. De ha most megkérdeznék ki az az edző, akivel újra dolgoznék, azt mondanám Mourinho.”

 

Hazard a napokban azt is elhintette, hogy a La Ligába akar menni a jövőben

 

„Nem bánok sok mindent a karrieremből, de az, hogy nem volt lehetőségem több időt együtt dolgozni Mourinhóval a Chelsea-nél, közéjük tartozik. Olyan csapatunk volt, ami képes lett volna még több trófeát nyerni. Egyszerűen csak egy negatív mókuskerékben végeztük.”

 

„Küldtem neki egy üzenetet, hogy kifejezzem sajnálatomat azért, hogy elment és mindenért. Élveztük az összes közösen elért sikert, de az utolsó időszakban már nem. Egy kicsit én is bűnösnek éreztem magam, mert előtte az év játékosa lettem. Egyike voltam a húzóembereknek, de aztán nem tudtam úgy teljesíteni...”

 

Hazard ennél is továbbment azzal, hogy egyenesen megvédte korábbi edzőjét, ellentmondva azokkal a vélekedésekkel, miszerint a portugál képtelen a támadófocira csapataival: „A Mourinhóról kialakult kép, hogy egy szélsőségesen védekező edző, nem teljesen igaz” – mondta Hazard.

 

„Messze van Pep Guardiola kalandvágyásától, de abban a szezonban, amikor bajnokok lettünk, sok gólt szereztünk és jó meccseket játszottunk.”


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!