José kizárta Zlatan visszatérését

José Mourinho hamisnak nevezte azokat a találgatásokat, melyek szerint Zlatan Ibrahimovic a januári átigazolási szezonban visszatérhet a Manchester Unitedhez.


A veterán támadó remekül teljesít az Los Angeles Galaxy együttesében mióta elhagyta az Old Traffordot és az utóbbi időben felerősödtek azok a szóbeszédek, hogy a mindig pozitív hatással lévő személyisége, illetve a pályán nyújtott teljesítménye okán visszatérhet Manchesterbe.

 

Mindazonáltal a mai, Everton elleni hétvégi bajnokit megelőző sajtótájékoztatóján Mourinho élből elutasította ennek lehetőségét mikor felvetették neki.

 

Amikor arról kérdezték, van-e esély bármilyen körülmények között Zlatan visszatérésére, így felelt:

"Nem."

 

Ugyanezt a választ adta akkor is, amikor arról érdeklődtek a sajtó munkatársai, hogy megfordult-e esetleg a fejében ennek a lehetősége.

 

 

A menedzser úgy érzi, hogy jelen pillanatban nem tud megfelelő mennyiségű pihenőt biztosítani Romelu Lukakunak a támadóalakzat sérülések miatti foghíjassága okán, de biztos benne, hogy hamarosan klubszinten is újra megtalálja majd góllövő cipőjét a belga válogatott húzóembere.

 

Az előző szezon házi gólkirálya a hétvégén egykori csapata ellen találhatna vissza a megfelelő útra a kapu előtt, ahogyan tette azt a 2017/18-as idényben is ellenük.

 

"Minden egyes mérkőzésen úgy érzem, hogy most jön majd el a pillanat" - tette hozzá José, amikor arról kérdezték, hogy vajon az Everton elleni meccs jelentheti-e a fordulópontot Lukaku számára.

 

"Minden meccsen ugyanez az érzésem. Egy napon lesz egy olyan mérkőzés, amikor gólt fog szerezni és sajnálom, de valamikor az önbizalma is visszaáll majd arra a normális szintre, amelyen nincs most jelenleg. De ettől függetlenül minden egyes meccs egy lehetőség erre."

 

"Ha úgy döntöttem volna a Juventus ellen, hogy pihentetem Lukakut, akkor ki játszott volna csatárt?"

 

"Nem hiszem, hogy [Michael] Carrick képes lenne erre. [Marcus] Rashford? És akkor ki a szélső?"

 

"Jelen pillanatban nem igazán vagyunk a legjobb helyzetben ahhoz, hogy azon gondolkodjunk, kit pihentessünk, vagy milyen megoldás lenne erre. Egyetlen út van, mégpedig az, hogy azok lépnek pályára, akik rendelkezésre állnak."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Everton

Premier League 10. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!