Darmian: A Juve a világ egyik legjobbja
Matteo Darmiannak nincsenek kétségei azt illetően, mekkora feladat is vár a Manchester Unitedre, amikor a Juventus vendégei lesznek a Bajnokok Ligájában.
A szélső védő négy éven keresztül, 2011 és 2015 között a Zebrák városi riválisánál, a Torinonál szerepelt, utolsó városi derbijén pedig győztes gólt szerzett a Unitedbe igazolását megelőzően.
Darmian talán minden manchesteri csapattársánál jobban tudja, hogy mennyire nehéz legyőzni a Bianconerit hazai pályáján és figyelmeztette őket, hogy maximálisan koncentrálniuk kell a visszavágó csoportmérkőzésen.
"Szerintem a Juventus egy hatalmas klub, a világ egyik legnagyobbja" - kezdte a MUTV-nek.
"Egészen biztos, hogy ők Olaszország legnagyobb klubja, és mivel megnyerték a Serie A legutóbbi hét kiírását, ezért mindenki őket akarja elkapni a hazai bajnokságban is. Ők egy nagyon jó csapat, akik ellen nehéz mérkőzésre van kilátás."
A Juventus szezonbeli statisztikái mindezt alá is támasztják, ugyanis eddigi 14 meccsükből csak egyet nem tudtak megnyerni, de akkor is döntetlent értek el, a Bajnokok Ligája H-csoportját pedig 9 pontjukkal toronymagasan vezetik.
"Nagyon jól szervezettek, kompaktak, úgyhogy nehéz ellenük gólt szerezni" - tette hozzá Darmian.
"Ezért koncentráltnak kell lennünk, törekednünk kell a gólszerzésre és megnyerni a mérkőzést."

A két csapat októberi összecsapása az Old Traffordon a United egykori 7-ese, Cristiano Ronaldo visszatéréséről marad leginkább emlékezetes, aki még a nyáron csatlakozott a Juvéhoz klubrekordot jelentő összegért.
Bár a portugál sztár nem tudta góllal szomorítani korábbi csapatát a torinóiak 1-0-s győzelmével végződött találkozón, kulcsszerepet vállalt Paulo Dybala győztesgóljában, miután az ő beadása talált szerencsével utat az argentin játékoshoz a tizenhatoson belül. Darmian tisztában van vele, bár már 33 éves, Ronaldo továbbra is képes mérkőzést befolyásoló erő lenni aktuális csapatában.
"Cristiano a nyári átigazolási időszak legnagyobb fogása volt."
"Mindannyian ismerjük, hogy Cristiano milyen minőséget képvisel, de nem ő az egyetlen akire oda kell figyelni, mert rengeteg jó játékosuk van, nem csak a csatársorban, hanem a középpályán és a védelemben is."
Szerdán először lép pályára a Juventus vendégeként a United, mióta 2011-ben az Allianz Stadiumba költöztek, és Darmian szerint a Vörös Ördögök ismerős hangulattal találkozhatnak majd.
"Mostanra már olyan az otthonuk, mintha egy angol stadion lenne, mert a szurkolók nagyon közel kerültek a pályához."
"A közönség szenvedélyes, ez pedig kulcsfontosságú lehet, úgyhogy kemény mérkőzésre van kilátás számunkra. De készen fogunk rá állni és megpróbálunk majd győzni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Juventus - Manchester United
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |