Beharangozó: Manchester United - Brighton & Hove Albion

Hazai bajnoki vár a Vörös Ördögökre szombaton. Az ellenfél az a Brighton lesz, mely egyelőre jobb mérleggel rendelkezik a Premier League-ben, mint Solskjaerék.


Rendkívüli formában szerepel a United, mely az utóbbi hetek eredményei révén immár közel áll ahhoz, hogy előzzön és végre ellépjen a hatodik helyről. Ez azonban egyelőre még nem csak a manchesterieken múlik, hanem az Arsenalon is, mely a Chelsea-t fogadja.

 

A jelenlegi mezőnyből Pogbáék mondhatják magukénak a legjobb formát, míg a vendégek csupán 14. helyen állnak a legutóbbi 5 bajnokikon elért eredmények alapján.

 

Most is minden esély megvan a United előtt a három pont megszerzésére, és remélhetőleg a gólarány további javítása is előtérbe kerülhet.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Fellaini(vádli), Sanchez(comb - talán bevethető), Smalling(láb), Rojo(láb)

 

Brighton: Bissouma(csípő), Fernandes(comb), Izquierdo(térd)

 

 

Érdekességek:

 

A United még soha nem vesztett mérkőzést a Brighton ellen hazai környezetben, ráadásul legutóbbi négy meccsét kapott gól nélkül nyerte meg az Álmok Színházában.

 

Ha legalább 3 gólt szerez a manchesteri gárda, úgy 2011 szeptembere óta most fordulna elő először, hogy egymást követő negyedik bajnokiján szerezne minimum három gólt az Old Traffordon.

 

Marcus Rashford 150. alkalommal léphet pályára a Vörös Ördögök színeiben.

 

Solskjaer kinevezése óta 15 gólt szerzett a United, Pogba ennek 53 %-ból kivette a részét góllal és gólpasszal.

 

A Brighton 100. vereségét szenvedheti el az angol élvonalban.

 

Chris Hughton mind az 5 meccsét elbukta menedzserként a Manchester United ellen, ezeken 14 gólt kaptak csapatai és egyet sem lőttek.

 

Rashford legutóbbi 9 bajnokija alatt 10 gólban vállalt szerepet, 5 gól és 5 gólpassz a neve mellett.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 20 meccs, 12 United siker, 5 döntetlen, 3 Brighton győzelem, 31-13-as gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 3 mérkőzés, 1 United siker, 2 Brighton győzelem, 4-3-as gólarány a Brighton javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

1979-80 United-Brighton 2-0
1980-81 United-Brighton 2-1
1981-82 United-Brighton 2-0
1982-83 United-Brighton 1-1
2017-18 United-Brighton 1-0

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

United: GY GY GY GY GY

 

Brighton: V D GY D V

 

 

A csapatok legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

United: Lukaku 9 gól(8 PL), Martial 9 gól(8 PL), Pogba 9 gól(7 PL), Rashford 8 gól(7 PL), Mata 5 gól(2 PL), Lingard 4 gól(4 PL)

 

Brighton: Murray 8 gól(8 PL), Duffy 4 gól(4 PL)

 

 


Premier League, 23. forduló
Manchester United(6.) - Brighton & Hove Albion(13.)
Old Trafford, 2019.01.19. 16:00

 


Játékvezető: Paul Tierney

 

 


Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Darmian, Jones, Lindelöf, Shaw - Herrera, Matic, Pogba - Lingard, Rashford, Martial

 

Brighton: Button - Montoya, Dunk, Duffy, Bong - March, Stephens, Pröpper, Locadia - Gross - Murray

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A találkozót a Fanatics TV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Brighton

Premier League 23. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!