Ole tisztázza Ferguson szerepét

Ole Gunnar Solskjaer elbagatellizálta Sir Alex Ferguson szerepét a Manchester United azóta történő kivirágzásában, hogy ő vette át a csapat irányítását megbízott menedzserként.


Solskjaer első hét mérkőzésén hét győzelemre vezette a Vörös Ördögöket azt követően, hogy José Mourinhot váltotta a csapat kispadján még decemberben, és ezzel együtt 11 pontos hátrányukat háromra csökkentette a top négyhez képest.

 

A norvég szakember érkezésekor elmondta, új szerepköre kapcsán tanácsokért fog fordulni "mentorához", Sir Alex Fergusonhoz, azóta pedig már a csapat edzésére is meginvitálta a skót edzőlegendát.

 

Mindazonáltal Solskjaer most visszautasítja azokat a szóbeszédeket, miszerint a háttérből Ferguson mozgatja a szálakat a Unitednél.

 

"Nem beszélünk heti rendszerességgel" - kezdte Ole.

 

"Nem igazán beszéltem vele sokszor. Egyszer járt csak nálunk látogatóban - azért jött, hogy lássa [egykori játékosát, Giuseppe] Rossit."

 

"Az irányítása alatt eltöltött 15 évem alatt sokkal nagyobb volt a hatása. 77 éves, ez a felvetés pedig nem fair vele szemben, nemde?"

 

 

Nehéz erőpróba előtt állnak a manchesteriek, ha a következő szezonra is ki akarják vívni a Bajnokok Ligájában való szereplés jogát, ugyanis a Tottenhammel, a Chelsea-vel és az Arsenallal kell megküzdeniük két pozícióért.

 

"A klub történetének része, hogy vannak visszaesések" - tette hozzá Solskjaer.

 

"Sir Alex idejében se csak dicsőséges napok voltak."

 

"Ilyenek vagyunk, talpra állunk ezekből és remélhetőleg mindez a tabellán elfoglalt helyezésünkön is meglátszik majd. Ez most kulcsfontosságú számunkra."

 

"A csapat legutóbbi három menedzsere rengeteg tudást adott át a játékosoknak, amelyre építhetnek, mert minden nap más élménnyel és tapasztalattal kecsegtet."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!