Beharangozó: Chelsea - Manchester United
Az FA-kupa 5. körében igazi rangadót játszanak ma este, hiszen Londonban lép pályára Ole Gunnar Solskjaer csapata.
A norvég elszenvedte első vereségét a Vörös Ördögök élén, az előző héten a PSG-től hazai pályán kapott ki a manchesteri gárda. A vereség mellett az is fájó, hogy Anthony Martial és Jesse Lingard hetekre kidőlt.
Közben a Sarri irányította Chelsea nagyon hullámzó formát nyújtott. Miközben hazai pályán a kupában 3-0-ra legyőzte a Sheffieldet, vagy a bajnokságban 5-0-ra kiütötte a Huddersfieldet, addig idegenben a Bournemouth négyet, a Man City hatot gurított az orosz tulajdonú együttesnek.
Akik hiányozhatnak:
Chelsea: Cahill(hát), van Ginkel(térd), Loftus-Cheek(hát), Drinkwater
United: Lingard(comb), Martial(ágyék), Darmian(láb), Rojo(erőnlét - talán bevethető), Valencia(láb)
Érdekességek:
A Unitednek nem igazán megy a Chelsea ellen idegenben, hiszen legutóbbi 22 ilyen meccséből csupán kettőt nyert meg a manchesteri alakulat.
Az utóbbi 22 év során ez lesz a 64. mérkőzés a két csapat között. Nincs olyan párharc angol klubok között, melyet ennyiszer játszottak volna le 1997 óta.
A Vörös Ördögök ütötték ki legtöbbször az aktuális címvédőt ebből a sorozatból, szám szerint tízszer. Legutóbb 2011-12-ben a Man City-t.
Romelu Lukaku legutóbbi 15 FA-kupa mérkőzése alatt 13 gólt szerzett.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 181 meccs, 74 United siker, 54 döntetlen, 53 Chelsea győzelem, 284-221-es gólarány a United javára.
FA-kupa mérleg: 15 mérkőzés, 8 United siker, 2 döntetlen, 5 Chelsea siker, 23-13-as gólarány a United javára.
A legutóbbi öt kupameccs ebben a felállásban:
1949-50 Chelsea-United 2-0
1997-98 Chelsea-United 3-5
1998-99 Chelsea-United 0-2
2012-13 Chelsea-United 1-0
2016-17 Chelsea-United 1-0
A két csapat formája legutóbbi öt találkozójuk alapján:
Chelsea: GY V GY V GY
United: GY D GY GY V
A két csapat eddigi mérkőzései az idei FA-kupában:
Chelsea 2-0 Nottingham Forest
Chelsea 3-0 Sheffield Wednesday
United 2-0 Reading
Arsenal 1-3 United
A csapatok legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
Chelsea: Hazard 15 gól(0 FA), Morata 9 gól(2 FA), Willian 7 gól(2 FA), Pedro 7 gól(0 FA)
United: Pogba 13 gól(0 FA), Martial 11 gól(1 FA), Rashford 10 gól(0 FA), Lukaku 9 gól(1 FA)
FA-kupa, 5. forduló
Chelsea FC - Manchester United
Stamford Bridge, 2019.02.18. 20:30
Játékvezető: Kevin Friend
Lehetséges kezdőcsapatok:
Chelsea: Kepa - Azpilicueta, Rüdiger, Luiz, Alonso - Kante, Jorginho, Barkley - Pedro, Higuain, Hazard
United: Romero - Young, Smalling, Jones, Shaw - Herrera, Matic, Pogba - Rashford, Lukaku, Alexis
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1
A találkozót a FanaticsTV-n és a Tippmixpro oldalán ÉLŐben követhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
FA-kupa
Manchester United
Chelsea
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |