Mata blogja: Büszke és optimista vagyok a csapatom kapcsán

Az új szezon alatt is minden hétfőn új blogbejegyzéssel jelentkezik Mata, melyben a héten történtekről ír. Ezúttal a múlt hét sikere és kudarca szolgáltatta a főbb témát.


Ma otthonról, Manchesterből írok nektek. Ez már megint más hét volt számomra, miután ismételten nem tudtam pályára lépni, de van ok az optimizmusra: pénteken újra a pályán végezhettem gyakorlásokat, a rehabilitációm pedig a remélteknek megfelelően folyik. Remélhetőleg hamarosan csatlakozhatok a csapathoz.

 

Az Emiratesbeli meccsünket is otthonról néztem. Nem vereségre számítottunk, de ez nem is számít. Hiszem, hogy többet érdemeltünk volna az Arsenal ellen. Igaz, hogy jobban kezdtek, mint mi, mert intenzívek voltak és domináltak, de valójában nekünk voltak tisztább és nagyobb helyzeteink és ezekkel nem tudtunk élni. A második félidőben nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, de amint értékesítették a büntetőjüket, a feladatunk sokkalta nehezebbé vált. Emlékeznünk kell arra, hogy egy nagyon jó csapattal szemben játszottunk a hazai pályájukon, de valóban azt gondolom, hogy többet érdemeltünk volna a 2-0-s vereségnél. Ez volt az első vereségünk Oleval hazai porondon, ahol eddig 15 veretlen mérkőzést hoztunk össze (Premier League és FA-kupa). A csalódottságunk ellenére folytatni fogjuk utunkat előre azzal a motivációval, hogy ismételten visszatérjünk a győztes útra, mindezt pedig önbizalomtól telve tehetjük meg.

 

 

Az elmúlt hét történéseiről szólva természetesen nem mehetünk el a párizsi események mellett. Ez olyan dolog, amelyet szavakkal csak nagyon nehezen lehet leírni és megmagyarázni. Történelmi este. Nehéz 2-0-s hátrányból felállni, de egy olyan ellenfél ellen, mint a PSG, ez csak hatványozottabban így van. Romelu egy védelmi hibából a legtöbbet kihozva az első percekben reményt adott számunkra, de az ellenfelünk erre nagyon jó futballal és góllal válaszolt, amely a következő körbe való továbbjutásunkat csak még messzebb sodorta tőlünk... Mindazonáltal a csapat továbbra is hitt, és úgy vághatott neki a találkozó utolsó szakaszának, hogy még volt esély. Csak egyetlen gól hiányzott. Míg egy utolsó percben kiharcolt szögletnek örültem, a sors egy újabb meglepetést tartogatott. Büntetőt. Egy veterán higgadtságával értékesített Marcus Rashford tizenegyessel továbbjutottunk a negyeddöntőbe. Hihetetlen. Ez a varázslatos este megmutatta a Manchester United nagyságát és nem lehet kérdéses, hogy mindenki örökké emlékezni fog erre a klub történelmében. Már nagyon várjuk, hogy a negyeddöntőben játszhassunk.

 

De az első és legfontosabb dolog most az, hogy ne a múltba, hanem a jelenbe tekintsünk. Ezen a héten visszatér az FA-kupa. Már eddig is voltak erőt próbáló párosításaink ebben a sorozatban, a szombati látogatásunk a Wolvesnál pedig szintén beleillik ebbe a sorba. Ott akarunk lenni annak a sorozatnak az elődöntőjében, amely mindenki számára nagyon különleges, de ehhez nagyon kimagasló teljesítményre lesz szükségünk egy olyan ellenfél ellen, amely remek szezont fut eddig.

 

Köszönöm az üzeneteiteket és remélem fantasztikus hetetek lesz. Minden tőlem telhetőt megfogok tenni azért, hogy a lehető leghamarabb újra egészséges legyek.

 

Ölelés,

 

Juan

 

UI: Múlt héten pénteken volt a Nemzetközi Nőnap. Mint más esetekben is, úgy ebben is hiszem, hogy a sport nagyon hasznos eszköz lehet ahhoz, hogy mindenkinek egyenlő lehetőségek legyenek biztosítva. Naponta látok olyan nőket, akik példaként szolgálhatnak a bátorságra, az önfeláldozásra és az akaraterőre ... és ezzel együtt példaképek is mindenki számára. Igaz, hogy még nagyon sok tennivaló akad a helyzetüket illetően, de szerintem a futball világában már sok előre mutató lépés történt.


JuanMata8.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!