Pochettino gratulált Olénak
A Tottenham menedzsere a legjobbakat kívánta az újonnan kinevezett Solskjaernak.
Jose Mourinho távozását követően Mauricio Pochettino tűnt a legnagyobb esélyesnek a Manchester United edzői posztjának betöltésére, viszont Ole Gunnar Solskjaer, az ideiglenesen kinevezett menedzser olyan remek teljesítményt nyújtott, hogy három éves szerződéssel ajándékozta meg őt a klub.
Pochettino elárulta, hogy az Old Traffordra való igazolás mindig is csak pletykának számított.
"Soha nem beszéltem a pletykákról" - mondta az argentin mester a Sky Sports-nak, a vasárnapi, Liverpool elleni mérkőzés előtt.
"Gratulálok neki [Solskjaernak - a szerk.] és minden jót kívánok. Most már hivatalosan is ő a Manchester United új menedzsere."
"Nem fogok pletykákról beszélni, mert akkor csak még több pletyka látna napvilágot, ez ellen viszont nem tudok tenni."
"Most ez nem valósult meg, tehát a spekulációk egy újabb klub irányába fognak eltolódni."
"Mi viszont a saját munkánkra koncentrálunk."
A két menedzser párharcát eddig Solskjaer vezeti, miután a United januárban győzedelmeskedni tudott a Tottenham ellen a Wembley-ben, 1-0-ra. Jelenleg pedig mindkét együttes a Bajnokok Ligája helyezésekért küzd a Premier League-ben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!