Dalot: Élnek a remények a visszavágóra
Diogo Dalot elszánt és pozitív a szerda esti, Barcelona elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzés után.
A Vörös Ördögök egy Luis Suarez által fejelt, majd a VAR által megítélt szerencsétlen Luke Shaw öngól következtében hátrányból várhatják majd a jövő heti visszavágót.
A csalódást keltő eredmény ellenére Ole Gunnar Solskjaer legénysége bátor produkcióval rukkolt elő a norvég szakember első, véglegesített menedzserként lejátszott nemzetközi kupamérkőzésén.
Dalot, aki Luke Shawt támogatta a bal szélen a mérkőzés nagy részében, mielőtt Jesse Lingard állt volna be a helyére, a MUTV-nek pozitívan nyilatkozott csapata elődöntőbe való továbbjutási esélyeit illetően.
"Szerintem mindenkinek megmutattuk, hogy képesek vagyunk jobb eredményt elérni és gólhelyzeteket teremteni" - kezdte a 20 éves játékos.
"Még minden nyílt a visszavágóra."
Diogo előtt adódott manchesteri szempontból a mérkőzés egyik legnagyobb lehetősége, amikor Marcus Rashford beadása az ő fejéről süvített a kapu mellé az első félidőben.
Bár elfogadja, hogy abban a pillanatban gólt kellett volna szereznie, a fiatal portugál úgy érzi, csapata fel tudta venni a kesztyűt ellenfelével és megcsillantották tudásukat.

"Hibáztathatom magamat azért, hogy nem sikerült gólt szereznem, de tovább kell lépnem, mert mindenkivel előfordul, hogy kihagy helyzetet" - tette hozzá.
"Minden tőlem telhetőt megfogok tenni azért, hogy legközelebb gólt tudjak szerezni, de ahogy mondtam, nem csak az én kihagyott helyzetemről szól minden - a mérkőzésen történtek és az, ahogyan játszottunk, sokkal fontosabbak."
"Szerintem az első pár percben kissé zavarodottak voltunk, de aztán belerázódtunk a mérkőzés ritmusába és sikerült úgy játszanunk, ahogyan az elvárható tőlünk - magasan letámadtunk, minden erőnkkel a labda megszerzésére koncentráltunk, majd megpróbáltuk az ő térfelükön tartani a labdát és helyzeteket kidolgozni. Ezek sikerültek is, de sajnos a gól elmaradt."
A szombati, West Ham United elleni bajnokit követően kedden este a Nou Campba látogat majd a United a negyeddöntő visszavágójára, Diogo pedig úgy érzi, számos okuk lesz az optimizmusra a katalán fővárosban is.
"Szerintem mindenkinek sikerült megmutatnunk, hogy nem szenvedünk vereséget bármilyen eredménnyel."
"Mi vagyunk a Man United. Ezzel a klubbal bármi lehetséges."
"Csak két gólt kell szereznünk - ezzel az érzéssel és jó vibrálással szeretnénk hozzájuk látogatni és kivívni a továbbjutást a következő körbe."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |