Csapathírek a városi derbi előtt

Ole Gunnar Solskjaer örömét fejezte ki, hogy az utóbbi mérkőzésekre szóló eltiltása után Luke Shaw ismételten rendelkezésére állhat.


A szélső védő a United legutóbbi három tétmérkőzését kénytelen volt kihagyni, szerdán este a Manchester City ellen azonban már ismét a pályán lehet majd az Old Traffordon.

 

Shaw játékával menedzsere a Vörös Ördögök legutóbbi két, a West Ham United és az Everton elleni, bajnokiján nem számolhatott, azt követően, hogy a Wolverhampton Wanderers elleni idegenbeli összecsapáson begyűjtötte szezonbeli 10. sárga lapos figyelmeztetését.

 

Ráadásul múlt kedden a Barcelona elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágót is kihagyni kényszerült, miután a katalánok elleni odavágón kapott sárga lapjával elérte a sorozat eltiltást érő figyelmeztetés mennyiségét is.

 

A 23 éves angol bekk volt a United idei szezonjának egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő játékosa, nem véletlen, hogy háromszor is a hónap legjobb játékosának választották, amellyel a felnőtt csapat minden egyes tagjánál többször kapta meg ezt az elismerést.

 

"Luke nagyon jó volt eddig" - kezdte Ole kedden reggel a MUTV-nek.

 

 

"Csalódott volt, hogy ki kellett hagynia a legutóbbi három mérkőzésünket. Tudja, hogy ebben a tekintetben még van hova fejlődnie."

 

"Bizonyos sárga lapjait érdemtelenül kapta, de voltak olyanok, amik az ő hibáiból kerültek kiosztásra, mert a könnyebbik megoldást választotta. Beszéltünk is erről vele."

 

"Nagyszerű lesz, hogy újra magunk között tudhatjuk, mert védekezésben és támadásban is az egyik legjobb játékosunk volt idén."

 

Shaw a kezdőcsapat állandó tagja volt, mióta Solskjaer decemberben átvette a klub irányítását. Így nem meglepő adat, hogy eltiltásáig csak két mérkőzésről hiányzott.

 

Amennyiben az egykori Southampton játékos visszafoglalhatja helyét a védelem baloldalán, úgy Diogo Dalot újra eredeti posztján, a jobb szélen kaphat szerepet, ahol mellette még Ashley Young és Victor Lindelöf kínálhat alternatívát.

 

A védelem tengelyében Ole valószínűleg Smalling, Lindelöf és Jones közül választja majd ki belső védőpárosát.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Manchester City

Premier League 31. forduló elhalasztott mérkőzés ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!