Solskjaer nem gondol az Európa-ligára
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer továbbra is hisz benne, hogy csapata képes lehet magát kvalifikálni a Bajnokok Ligája következő kiírásába is.
A Manchester City elleni, sokba kerülő 2-0-s vereséget követően 3 fordulóval a végelszámolás előtt a Vörös Ördögök továbbra is a hatodik pozícióban állnak a bajnoki tabellán. Azonban az Arsenal tegnap esti, Wolves elleni 3-1-es veresége, illetve a Chelsea hétfői Burnley elleni 2-2-es döntetlenje értelmében a Unitednek még mindig van némi esélye arra, hogy kivívják a top 4-be való bekerülést.
Ole legénysége egy vasárnapi Chelsea elleni győzelemmel pontszámban beérhetné a Kékeket, még ha a londoniak gólaránya 8 góllal jobb is, és lőtávolon belül van az Arsenal is, amely szintén aznap a Leicester City vendége lesz.
"Vasárnap több minőségre lesz szükségünk és ha megnyerjük azt a mérkőzést, akkor még lesz két mérkőzésünk arra, hogy kivívjuk a Bajnokok Ligájában való szereplést" - kezdte a norvég menedzser.
"Természetesen ott akarunk lenni a legjobb négyben. Nem tervezem még azt, hogy csütörtök esténként lenne jelenésünk az európai kupaporondon. Biztosra kell mennünk vasárnap azt illetően, hogy legyen még esélyünk tenni ez ellen."
"Három mérkőzésre vagyunk a szezon végétől és csak három pont választ el minket a legjobb négytől úgy, hogy hónapokkal ezelőtt senki egy szemernyi esélyt se adott volna nekünk erre."
"Valószínűleg ez látszik most meg a játékosokon is. Most az az én feladatom, hogy megtaláljam, ki eléggé önfeláldozó ahhoz, hogy itt lehessen."

Egy másik, a MUTV számára adott interjúja során Solskjaer arra biztatta a szurkolókat, hogy ismételten álljanak a csapat mögé, amikor Maurizio Sarri tanítványai lesznek a vendégeik.
"Vasárnap kulcsfontosságú mérkőzést játszunk. Aznap olyan esemény lesz, amelyre nagyon készen kell állnunk. Nem csak a játékosoknak, de a közönségünknek is."
"Természetesen elemeztük a játékukat. Reméljük, hogy vasárnap ugyanilyen hozzáállást tudunk tanúsítani, a kapu előtt minőségibb befejezésekkel."
"Szerezzük meg azt a győzelmet, amelyre mindenki áhítozik, amelyet a szurkolók és a játékosok is megérdemelnének, mert mindenki hihetetlen munkát végzett azért, hogy három fordulóval a bajnokság vége előtt még esélyünk legyen a legjobb 4 közé jutni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Aston Villa vs Manchester United
Premier League 17. fordulóVilla Park
2025-12-21 17:30
Premier League 16. forduló
Old Trafford
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Bajnokok Ligája
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 16 | 30 | 10 | +20 | 36 |
| 2 | Manchester City | 16 | 38 | 16 | +22 | 34 |
| 3 | Aston Villa | 16 | 25 | 17 | +8 | 33 |
| 4 | Chelsea | 16 | 27 | 15 | +12 | 28 |
| 5 | Crystal Palace | 16 | 20 | 15 | +5 | 26 |
| 6 | Manchester United | 16 | 30 | 26 | +4 | 26 |
| 7 | Liverpool | 16 | 26 | 24 | +2 | 26 |
| 8 | Sunderland | 16 | 19 | 17 | +2 | 26 |
| 9 | Everton | 16 | 18 | 19 | -1 | 24 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 16 | 25 | 23 | +2 | 23 |
| 11 | Tottenham | 16 | 25 | 21 | +4 | 22 |
| 12 | Newcastle | 16 | 21 | 20 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 16 | 25 | 28 | -3 | 21 |
| 14 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 15 | Brentford | 16 | 22 | 25 | -3 | 20 |
| 16 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 17 | Leeds United | 16 | 20 | 30 | -10 | 16 |
| 18 | West Ham | 16 | 19 | 32 | -13 | 13 |
| 19 | Burnley | 16 | 18 | 33 | -15 | 10 |
| 20 | Wolves | 16 | 9 | 35 | -26 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 17. forduló
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló