Beharangozó: Manchester United - Chelsea

A Top 4-be kerülésért folyó harc újabb fontos állomása következik ma délután.


A Vörös Ördögök az Old Traffordon fogadják a Chelsea csapatát, melyet egy győzelemmel pontszámban beérne Ole Gunnar Solskjaer csapata és csak 3 pontra lenne a harmadik helyen álló Tottenham.

 

Pedig az utóbbi hetekben "mindent elkövetnek" Pogbáék, hogy ne sikerüljön bejutni a BL-t érő helyekre, azonban az ellenfelek is botlottak - tegnap a Tottenham ismét bukott - ennek okán még bőven van esélyük a Vörös Ördögöknek a TOP 4-re.

 

Ander Herrera visszatérhet a csapatba, ami mindenképp jó hír lenne. David De Gea helye minden bizonnyal megkérdőjelezhetetlen továbbra is, még úgy is, hogy az utóbbi mérkőzéseken bakizott néhány esetben.

 

Rendkívül rossz szériában van a United, legutóbbi 9 mérkőzéséből hetet elvesztett és a két győzelem során sem mutatott fergeteges produkciót. Ráadásul a gólszerzés sem megy mostanában. De vajon siker megtörni ezt a rossz sorozatot ma délután a Chelsea ellen, mely az utóbbi időben nem igazán tud sikereket elérni a TOP 6-ban lévő csapatok otthonában? Mindenképp kellene a három pont!

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Valencia(izom), Bailly(fejsérülés - talán bevethető), Herrera(comb - talán bevethető), Jones(rúgás - talán bevethető)

 

Chelsea: Hudson-Odoi(boka), Kante(talán bevethető), van Ginkel(térd), Alonso(csípő), Ampadu(derék)

 

 

Érdekességek:

 

Ha nyer a United, úgy 1957 óta először sikerülne neki három, egymást követő hazai mérkőzést megnyernie a Chelsea ellen.

 

A londoni Kékek 18 PL-meccset nyertek meg a Vörös Ördögök ellen, többet, mint más klubok ellen.

 

1962 októbere óta nem fordult elő olyan, hogy a United kilenc tétmeccséből hetet elbukott. Jelenleg sajnos ez történt az utóbbi hetekben.

 

A Chelsea képtelen volt nyerni a Top 6-ban szereplő klubok otthonában a legutóbbi nyolc próbálkozása során. Két döntetlen mellett hat vereséget szenvedett.

 

A manchesteriek 527 perce nem lőttek akciógólt.

 

A United legutóbbi 12 meccse során mindig kapott gólt. A leghosszabb ilyen sorozata 16 találkozón keresztül tartott, még 1970-ben.

 

Pogbáék nem lőttek gólt legutóbbi három meccsük során. 1992 novembere óta nem fordult elő olyan, hogy egymás utáni 4 összecsapáson ne találjanak be, de ha ma sem lő gólt a Solskjaer-csapat, ez bekövetkezik.

 

Egy győzelemmel a klub történelmének 2800. sikerét érné el a United.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 182 mérkőzés, 75 United siker, 54 döntetlen, 53 Chelsea győzelem, 286-221-es gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 53 meccs, 15 United siker, 20 döntetlen, 18 Chelsea siker, 70-65-ös gólarány a Chelsea javára.

 

 

Legutóbbi 5 bajnoki ebben a felállásban:

 

2013-14 United-Chelsea 0-0
2014-15 United-Chelsea 1-1
2015-16 United-Chelsea 0-0
2016-17 United-Chelsea 2-0
2017-18 United-Chelsea 2-1

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

United: GY V GY V V

 

Chelsea: GY GY GY V D

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

United: Pogba 16 gól(13 PL), Lukaku 15 gól(12 PL), Rashford 13 gól(10 PL), Martial 12 gól(10 PL)

 

Chelsea: Hazard 19 gól(16 PL), Giroud 12 gól(2 PL), Pedro 11 gól(8 PL), Morata 9 gól(5 PL)

 

 

Premier League, 36. forduló
Manchester United(6.) - Chelsea(4.)
Old Trafford, 2019.04.28. 17:30

 

Játékvezető: Martin Atkinson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Young, Smalling, Lindelöf, Shaw - Matic, Herrera, Pogba - Lingard, Rashford, Lukaku

 

Chelsea: Kepa - Azpilicueta, Christensen, David Luiz, Emerson - Kante, Jorginho, Barkley - Pedro, Higuain, Hazard

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Digi Sport 1-en ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



TV műsor

Manchester United - Chelsea

Premier League 36. forduló ÉLŐ

Hozzászólások