A Palace duójával erősítene a United
A nyár folyamán a Manchester United kivetheti a hálóját a Crystal Palace két védőjére.
Ole Gunnar Solskjaer az idei átigazolási időszakban mindenképp szeretné erősíteni a védelmét, amelyre Aaron Wan-Bissaka és Patrick Van Aanholt remek opció lehet.
A 21 éves Wan-Bissaka több nagyobb klub érdeklődését is felkeltette, köztük a Manchester Unitedét is, akiknek az egyik fő célpontjuk lehet a nyáron.
A fiatal védő az idény végén távozó Antonio Valenciát pótolhatja a klubnál.
Annak ellenére, hogy tavaly nyáron Diogo Dalot már a csapathoz érkezett, az edzői stáb tovább szeretné erősíteni a védelem jobb szárnyát, ahol csupán Ashley Young az egyetlen opció.
A fiatal tehetség mellett a United a holland Van Aanholtra is kivetheti a hálóját, aki a védelem bal szélén játszik.

Bár Luke Shaw remek idényt futott, ráadásul az Év Játékosa is lett a csapatnál, Solskjaer szeretne egy tapasztalt védőt is igazolni a védelem bal felére, hogy ezzel is bővüljenek az opciói.
A 28 éves védőnek még két év maradt hátra a jelenlegi szerződéséből, és a remek teljesítményének köszönhetően több csapat érdeklődését is felkeltette.
A holland játékos két éve igazolt a Crystal Palace-hoz a Sunderland csapatából, és 40 mérkőzés alatt 4 gólt szerzett a csapatnak.
Van Aanholt valószínűleg azért kelthette fel Solskjaer érdeklődését, mert remekül lép fel a támadásokkal, és a Unitednek hasonló karakterekre lesz szüksége, ha a jövőben támadóbb szellemben kíván focizni.
A szóban forgó két játékost viszont nem lesz egyszerű megszerezni, hiszen Wan-Bissakáért több PL csapat is versenyben van, Van Aanholtot pedig a Juventus és a Roma is figyeli.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |