Ole felfedte az igazolási terveket
Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester United mindegyik nyári igazolásának illeszkednie kell a klub kultúrájához és történelméhez.
Múlt vasárnap egy Cardiff City ellen 2-0-s vereséggel ért véget a Vörös Ördögök pocsékul sikerült szezonja, amely értelmében a bajnok Manchester City mögött 32 pontos hátránnyal a 6. helyen végeztek a bajnokságban.
Az elmúlt 28 év legrosszabb szezonrajtját produkáló José Mourinho decemberi menesztését követően Ole Gunnar Solskjaerral a kormánynál sikerült kikecmeregnie a csapatnak a gödörből, de márciustól ismét lejtmenetbe kapcsoltak, amely keretében minden sorozatot figyelembe véve utolsó 12 mérkőzésükből csak kettőn tudtak nyerni.
Solskjaer egyértelműen a klub legfontosabb nyarára készülhet most mióta Sir Alex Ferguson visszavonult, amely kapcsán elárulta, aktívan figyeli az átigazolási piacot olyan játékosok után kutatva, akik megfelelnek a klub tradícióinak.
"Bizonyos típusú hozzáállással kell rendelkezned ahhoz, hogy a Manchester United játékosa lehessél" - kezdte a norvég menedzser.
"Megfelelő kvalitásokat kell felmutatnod, a szurkolóink pedig izgalmas játékosokat szeretnek látni."
"Természetesen mi is szeretnénk izgalmunkban felpattanni a székünkből. Olyan védőket akarunk a pályán látni, akik úgy védekeznek, mintha az életük múlna rajta, ez a legfontosabb."
"Megpróbáljuk a játékosainkat és a srácainkat remek emberré is faragni. A véleményem szerint a legjobb játékosok mindig a legjobb emberek is voltak egyben."
"Ez mindig a kultúránk része volt. Szükség van erre a munkamorálra, ehhez pedig figyeljük a piacot, hogy megtaláljuk a megfelelő játékosokat."
Solskjaer megbízott menedzserként 19 mérkőzésből 14 alkalommal tudott győztes csapat vezére lenni, de márciusi véglegesítését követően 180 fokos fordulat állt be az eredmények tekintetében. A korábbi Molde és Cardiff edző a szurkolók türelmét kéri és ígéri, hogy a lehető legtöbbet kifogja hozni magából és a csapatából ahhoz, hogy visszahozza a klub életébe a korábbi diadalokkal teli időszakot.
![]()
"Nagyon izgatott vagyok az egész projekt kapcsán" - tette hozzá Ole.
"Tisztában vagyok vele, hogy nagy felelősséggel jár ezt a klubot irányítani. Ez egy hatalmas felelősség, de az egyetlen dolog, amit ígérhetek, hogy minden tőlem telhetőt megfogok ezért tenni."
"Támogassátok a csapatot ugyanúgy, ahogyan eddig tettétek. Higgyetek benne, hogy amikor visszatérünk oda, mindent a helyére teszünk azért, hogy ott legyünk, ahova valók vagyunk. A következő szezont újult erővel fogjuk megkezdeni és már alig várjuk, hogy elkezdődjön."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló