Brooks is Ole kívánságlistáján

A Manchester United a nyár folyamán a Bournemouth játékosát is megpróbálhatja megszerezni.


David Brooks egyik nagyon fontos láncszeme a Bournemouth csapatának, tehát nem meglepő, hogy a klubja nem kíván megválni tőke.

 

A hírek szerint a walesi középpályás ára 50 millió font körül mozog, tehát ekkora összeg alatt semmiképp sem kíván tőle megválni Eddie Howe.

 

A 21 éves játékos egyébként gyerekkora óta nagy United szurkoló, annak ellenére, hogy tinédzserként a Manchester City akadémiáján nevelkedett.

 

A fiatal tehetség márciusban kapott egy hosszútávú szerződést a klubjától, amely a kiemelkedő teljesítményének volt köszönhető. Középpályásként 7 gólig és 5 gólpasszig jutott az elmúlt időszakban.

 

 

Brooks egyébként remekül helyt áll a középpálya bármely pontján. Sokszor szerepelt a szélen is az elmúlt időszakban, de a 10-es poszt, valamint a mély középpálya is alkalmas a számára.

 

Tavaly nyáron érkezett a Bournemouth-hoz 11,5 millió fontért a Sheffield Unitedtől, akkor egy 4 éves szerződés keretében.

 

Howe viszont semmiképp sem szeretne megválni a játékostól, amely a csapata egyik legnagyobb tehetsége.

 

Nem meglepő, hogy Ole Gunnar Solskjaer érdeklődését is felkeltette a brit játékos, hiszen remekül helyt állt az előző idényben a Premier League-ben.


The Sun

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!