Solskjaer reakciója a Chelsea legyőzésére

Ole Gunnar Solskjaer dicsérte a Manchester United második félidei teljesítményét miután a Premier League idénynyitóján 4-0-ra legyőzték a Chelsea-t az Old Traffordon.


Önbizalom növelés

"Akár az 1-0-s győzelmet is elfogadtuk volna az első meccsünkön. Ilyenkor csak a lendület megtalálása számít, ha győzöl, akkor nem számít a teljesítmény. De a második félidő nagyon sok önbizalmat ad majd számunkra a játékunk tekintetében. Szükségünk volt a félidőre, hogy kicsit rendezzük a sorainkat, mert az első játékrész eléggé viharosra sikerült. Idegesek voltunk és sok labdát adtunk el. Próbálkoztunk trükközni és a labdával csodát tenni, de aztán belemelegedtünk a mérkőzés ritmusába és a második félidőben szerintem lenyűgözőek voltunk, labdával és anélkül is."

 

Az új fiúk azonnal jó benyomást tettek

"Természetesen Aaron [Wan-Bissaka] és Harry [Maguire] is tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Ahogy megérkeztek a csapatba, azonnal felemeltek mindenkit, emellett pedig kihívás elé is állították a társakat a csapatba kerülésért. Biztos vagyok benne, hogy [Daniel James] mindig emlékezni fog erre a pillanatra egész életében. Magánéletileg nagyon nehéz nyáron van túl, de nagyon elégedett vagyok azzal, hogy így tudta kezdeni manchesteri karrierét."

 

 

Gólok a támadóktól

"Nagyon elégedett voltam azzal, ahogyan a góljainkat szereztük. Marcus középre húzódva lépett ki a kiugratásával, Anthony pedig közelről lőtt be egy beadást. Természetesen ez nagyon sok mindent jelent számukra és szerintem megmutattuk, hogy több féle módon is tudunk gólt szerezni: kontrából és úgy is, hogy tele volt az ellenfél kapujának előtere védőkkel."

 

Pogba erőteljes játéka

"Szerintem Paul rengeteg feladat elvégzésére alkalmas. Képes támadó középpályásként is szerepelni. Ma inkább összekötő játékos volt, ha pedig [Victor] Lindelöf, [Harry] Maguire és [David] De Gea vannak hátul, akkor játszhatsz így. Arra kértem, hogy hátravontabb szerepkörben futballozzon, ennek megfelelően pedig rengeteg futómunkát kellett végeznie az első félidőben, de mi is és ő is jó erőnléti állapotban van. Az ő fantasztikus passza után született a harmadik gól, a negyediket pedig szintén az ő elfutása előzte meg - azt akartam, hogy lépjen ki, meneteljen végig és fejezze be ő maga a helyzetet. Mindig is azt mondtam, hogy ő egy klasszis játékos, aki hihetetlenül profi. Imád futballozni. Egyre jobban belakja az Old Traffordot. Ő egy világbajnok, aki soha nem hagyja annyiban a pályán történteket. Voltak labdavesztései, de azok nem számítanak."

 

 

A munka folyamatban

"Az egy menedzser feladata, hogy folyamatosan fejlessze a csapatát. Az eredmények mögé kell látnunk. Ugyanezt mondanám, ha más eredmény született volna. Ez egy munkafolyamat, a fiúk pedig július 1. óta remekül teljesítenek - de már igazából azt megelőzően is, mert elég jó erőnléti állapotban voltak ahhoz, hogy megvalósítsák, amit elvártunk tőlük. Tudjuk, hogy ez még csak a kezdet, a játékosok közötti kapcsolódásokon pedig még dolgoznunk kell. Minél jobban értjük meg egymást, tudunk együtt jól játszani és mutatkozunk meg csapatként, annál jobban fogunk fejlődni."

 

Két lábbal a földön

"Ha így kezded a szezont, akkor a szurkolók, a klubnál mindenki úgy megy haza, hogy boldog és örömében ugrál. Kicsit hagyni kell ezt most leülepedni és már el kell kezdenünk arra koncentrálnunk, hogy két hét múlva hétfőn a Molineux-ben a Wolves ellen fogunk játszani. Tudjuk, hogy az én irányításom alatt a legutóbbi két mérkőzésünk miként alakult. Ezért biztosra kell mennünk azt illetően, hogy mindent megteszünk az események és az akkori végeredmények megismétlődése ellen."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!