Keane szerint Kane lenne a megoldás a United csatárproblémájára
A korábbi Vörös Ördög szerint Ed Woodwardnak a Spurs játékosát kellene megszereznie, amivel orvosolni tudná a United jelenlegi problémáját.
Ole Gunnar Solskjaer nemrég elárulta, hogy a téli átigazolási időszakban hajlik afelé, hogy csatárt igazoljon, ugyanis Romelu Lukaku pótlására a nyár folyamán nem érkezett senki.
A Liverpool elleni találkozót követően Gary Neville és Graeme Souness egy kisebb vitát folytatott arról, hogy a Manchester Unitednek kit is kellene kiszemelnie a csatársorba.
Roy Keane csatlakozott a kisebb vitához, és egy meglehetősen egyszerű, de nagyszerű ötlettel állt elő.
"Csak le kellene igazolni a Spurstől Kane-t, ennyire egyszerű" - mondta az egykori legendás középpályás.
"Csak meg kell szerezni őt. Miért bámultok mindannyian?" - jegyezte meg a stúdióban.
"Egy zűrzavarban vannak, tehát tessék megszerezni."

Neville szerint a Unitednek egy több poszton is bevethető támadót kellene igazolnia, aki beleillene Ole taktikájába.
"Nem valószínű, hogy egy lutri lenne az, ha a United igazolna valakit januárban, csupán a legelső lehetőséget kell megragadni, hiszen Lukakut nem pótolták" - mondta Neville.
"Vannak fiatal játékosok a klubnál - Pereira, McTominay, Wan-Bissaka, Rashford - viszont továbbra is meg kell vásárolniuk a játékstílusukat. Nem lenne értelme egy Lukakuhoz hasonló játékost igazolni."
"Nem érzem azt, hogy a korábbi stílust szeretnék játszani. Egy olyan csatárt kell igazolni, aki illik a játékukba."
"A Liverpool is három ilyen csatárral játszik, Firmino pedig remek munkát végez, annak ellenére, hogy még egyik szezonban sem ért el 25 találatot. Találhatsz olyan csatárt, aki illik a játékodba."
"Nem gondolom, hogy Solskjaer egy Lukaku vagy Diego Costa típusú csatárt szeretne. Inkább két vagy három, több poszton is bevethető támadóval állna fel" - tette hozzá Neville.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |