Ole megkapta a válaszokat, amiket akart

Mivel a Manchester United éppen a szezon harmadik válogatott szünetét tölti, ezért menedzserük, Ole Gunnar Solskjaer ugyanolyan pozitív reakciót vár el tőlük, amikor november 24-én a Sheffield United ellen lépnek pályára újra, mint amit az előző két hetes periódus után tapasztalt.


21 nap telt el az októberi válogatott szünet utáni első, Liverpool elleni rangadó és a Brighton elleni 3-1-es győzelem között, amely a következő két hetes időszak kezdeteként értelmezendő.

 

A két válogatott szünet közé beékelődött három hetes program során a Vörös Ördögök 1-1-es döntetlent értek el a Liverpool ellen az Old Traffordon, oda-vissza legyőzték a Partizan Belgrádot az Európa-ligában, megverték idegenben a Norwich City-t és egy briliáns Stamford Bridge-en aratott sikerrel kivívták a Ligakupában a továbbjutást a Chelsea ellen.

 

Az egyetlen kizökkenést a hét mérkőzéses periódusban a Bournemouth ellen a Vitality Stadiumban elszenvedett vereség jelentette.

 

Amikor a United újra visszatér a pályára Yorkshire-ban, 4 hónap lesz még hátra a márciusi Európa-bajnoki pótselejtezőkhöz képest, így igazán belemerülhetnek immáron a szezonjukba és építhetnek a pozitív október-novemberi időszakukra.

 

Solskjaer hiszi, hogy játékosai megfelelő választ adtak azokra a kérdésekre, amelyet a legutóbbi időszakban feltett keretének.

 

"A legutóbbi válogatott időszak óta eltelt három hétben, amikor a Liverpool ellen kezdtünk, ötször győztünk és egyszer kaptunk ki. Természetesen a Bournemouth elleni mérkőzés csalódást keltő volt, de rengeteg választ kaptunk azokra a kérdésekre, amelyeket feltettünk magunknak" - kezdte a norvég menedzser a Brighton elleni siker utáni sajtótájékoztatón.

 

"Ha nem tudunk önbizalmat meríteni ebből [a Brighton elleni győzelemből], akkor nem tudom mit mondhatnék még a játékosoknak."

 

"Nagyszerű volt a legutóbbi két [Partizan és Brighton elleni] mérkőzésünk, rengeteg támadójátékkal. Több gólt is szerezhettünk volna, de a szándék megvolt rá, mentünk előre, támadtunk és élveztük amit csinálunk."

 

"Néhányan a szurkolók közül, a fiatalabb fiúk, a két mérkőzés után most azt gondolhatják, hogy 'olyan akarok lenni, mint [Brandon] Williams, [Anthony] Martial vagy Marcus Rashford'."

 

"Ezek a játékosok maguk is csak fiatal fiúk még, úgyhogy számíthatunk hullámhegyekre és völgyekre a teljesítményükben, de ma egyértelműen egy olyan mérkőzésünk volt, amelyen végig támadtunk és önbizalmat szerezhettek, és ezt pontosan így is kell csinálni. Ez az én érzésem."

 

"Szerintem ez volt a szezonbeli legjobb teljesítményünk. Bár visszamehetnénk a Chelsea elleni meccsünkig, de ma a góljukra adott reakciónk fantasztikus volt és a szezonban néha, amikor 1-0-ra vagy 2-0-ra vezettünk, akkor nem tudtuk megtenni azt, hogy megszerezzük az újabb találatunkat."

 

"Hogy miként nem lőttünk öt, hat vagy hét gólt, azt nem tudom, ahogyan a játékosok sem, de szórakoztató és lehengerlő volt a játékunk és nagyszerű volt látni, hogy a fiúk jól érzik magukat."

 

 

A Manchester United vasárnap a Premier League idei szezonjának legfiatalabb átlagéletkorú csapatával állt fel. Solskjaer azzal viccelődött, hogy a statisztikai adat összejöttében nagy segítségére volt az, hogy az eltiltott 34 éves Ashley Young helyett a 19 éves Brandon Williamset vetette be, de számára a legfontosabb, hogy a csapat előrébb tudott lépni a tanulási folyamatban.

 

"Pályára küldeni a legfiatalabb csapatot nem egy cél önmagában, de egy kicsit árulkodik arról, hogy mi az, amit csinálunk" - tette hozzá.

 

"Jól teljesítenek, tanulnak és kemény leckéket kapnak. Úgy érzem, hogy rengeteg mindent tesznek magukévá a tapasztaltakból."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!