140 millió fontos adósságnövekedés a Unitednél
A Manchester United bejelentette, hogy legutóbbi pénzügyi jelentéséhez képest majdnem 140 millió fonttal emelkedett a klub adóssága, annak ellenére, hogy a bevételük is növekedett a 2019/20-as szezon első pénzügyi negyedévében.
Az ijesztő mértékben, 55.5 százalékkal, 247.2 millió fontról 384.5 millió fontra emelkedett adósságállomány nem éppen segíti elő a szurkolók elégedetlenségének csökkenését, akik a klubot működtető tulajdonos Glazer család és Ed Woodward ügyvezető igazgató ténykedését sem nézik mostanság jó szemmel.
A United 135.4 millió fontos bevételt jelentett be a 2019/20-as pénzügyi időszak első negyedévére, amely 400 ezer fontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
A kereskedelmi bevételek az előző évhez képest 5.9 százalékot növekedve 80.4 millió fontot tettek ki, de a klubnál arra számítanak, hogy a június 30-án zárult előző üzleti évben produkált 627.1 millió fontos bevételhez képest 2020-ban csak alacsonyabb, 560-580 millió fontos bevételi állományt tudnak majd realizálni, még úgyis, hogy a játékoskeret bértömege kis mértékben csökkent.

Ez ugyanis részben annak köszönhető, hogy a klub ebben a szezonban nem szerepelhet a Bajnokok Ligájában. A közvetítésekből származó díjak az első negyedévben 32.9 millió fontot tettek ki, amely az előző év hasonló időszakához képest 9.9 millióval kevesebb, és 23.1 százalékos csökkenést jelent.
"Egyértelmű vízióval rendelkezünk a futball filozófiánk és az erősítések tekintetében" - kezdte Woodward a jelentés nyilvánosságra hozatalakor.
"Az elmúlt években az átigazolások, az infrastruktúra, az analitika és az akadémia területén eszközölt beruházásaink már elkezdték meghozni a gyümölcsüket."
"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hamarosan elérjük a 4000 mérkőzéses mérföldkövet abban a tekintetben, hogy sorozatban ennyi alkalommal mindig volt akadémiai játékos a csapatunkban, amiatt pedig különösen optimisták vagyunk, hogy milyen fiatal tehetségeket sikerül mostanság kinevelnie az akadémiánknak."
"Az a legfőbb célunk, hogy izgalmas futballt játszva trófeákat nyerjünk egy olyan csapattal, amely az akadémiánk legjobbjait vegyíti világklasszis igazolásokkal."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |