Maguire: Nem voltunk elég jók

Harry Maguire úgy érezte, a Manchester Unitednek jobbnak kellett volna lennie a kapu előtt, akkor nem kapott volna ki 2-0-ra az Arsenaltól.


A remek manchesteri kezdés ellenére, mely révén Ole Gunnar Solskjaer csapata többször is az Ágyúsok védelme mögé került, Nicolas Pepe és Sokratis Papastathopoulos találatai már a szünet előtt eldöntötték a találkozót.

 

"Jól kezdtük a találkozót" - nyilatkozta Harry a meccs után az MUTV-nek. "Az első 10 percben két jó lehetőséget is kialakítottunk, amiknél kicsivel jobb befejezés kellett volna. Onnantól azonban a félidő lefújásáig ők voltak jobbak."

 

"Több agresszivitással, intenzitással játszottak, nagyobb nyomást gyakoroltak ránk, mint mi rájuk. Tehát vissza kell mennünk, keményen kell dolgoznunk, fejlődni kell. Fordulás után volt néhány helyzetünk, de a kulcsfontosságú időszak a 15. perctől a szünetig lévő idő volt, mely alatt nem voltunk elég jók."

 

A szünet után a Vörös Ördögök képtelenek voltak csökkenteni hátrányukat, pedig többet tettek a második félidőben, a védő pedig úgy véli, a szünet előtt nem sokkal bekapott második gól pörölyként csapott rájuk.

 

"Nagyon kiábrándító volt, hogy 0-2-vel mentünk szünetre, mert el kellett volna oszlatni a vihart, nem pedig gólt kapni pontrúgásból. Nem játszottunk jól, az alapokat jól kell alkalmazzuk, és ezen alapok jó elvégzésével a labdát el kell távolítani a tizenhatosunkról, távol kell tartanunk a kapunktól."

 

 

"A második félidőben voltak lehetőségeink, de vereséget érdemeltünk. Nem voltunk elég jók, de javulni fogunk a következő hétre."

 

Azzal, hogy korábban a Chelsea pontokat bukott a Brighton otthonában, a United úgy ment ennek a meccsnek, hogy remélte, csökkenteni tudja hátrányát az előtte álló, negyedik helyen tanyázó Kékekkel szemben.

 

A vereség ellenére Maguire reméli, hogy a csapat visszanyeri decemberi, győztes formáját, mely révén sikerült feljebb lépni a Premier League tabelláján.

 

"A klub körül mindenki láthatta a Chelsea eredményét és azt gondolhatta, itt a lehetőség, hogy közelebb kerüljünk a top 4-hez, de nem, mi csakis önmagunkra figyelünk. Nem igazán nézzük mások eredményeit. Jó sorozatokat kell összetennünk együtt. Győzelmi sorozatokat és ha ez sikerül, szerintem bejutunk a legjobb négybe. Ha nem sikerül kiegyensúlyozottan teljesíteni, mint ami jellemző volt a szezon első felére, akkor viszont nem jutunk oda. Határozottan javulnunk kell."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!