Csapathírek a Ligakupa elődöntő első meccsére
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált a kedd esti, Manchester City elleni Ligakupa elődöntő első mérkőzését megelőzően.
A Vörös Ördögök egy alaposan felforgatott csapattal látogattak a Wolves otthonába az FA-kupa 3. fordulójában szombaton, de Harry Maguire és Tahith Chong is rúgást kapott a mérkőzés folyamán.
Mivel a sűrű időszak folytatódik a jövő héten is a meg nem erősített dátumú Farkasok elleni FA-kupa újrajátszás miatt, így Olenak nagy fejtörést okozhat a siker receptjének megtalálása a városi rivális sorozatban harmadik Ligakupa döntőjének megakadályozásához.
Az első, Old Traffordon rendezendő felvonást követően a visszavágóra január 29-én az Etihad Stadiumban kerül majd sor, ahol decemberben 2-1-es győzelemmel távoztak a norvég menedzser tanítványai.
Jesse Lingard és Anthony Martial betegség miatt nem volt ott a csapattal a Molineux-ben, míg Paul Pogba és Scott McTominay továbbra is sérülés miatt nem bevethetőek. Ole Gunnar Solskjaer így a lehető legtöbb időt kívánja biztosítani Maguire-nek és társainak ahhoz, hogy meggyőződjenek megfelelő erőnléti állapotukról a városi derbit megelőzően.

"Még egy kissé korai erről [Maguire helyzete] beszélni" - kezdte Ole a MUTV-nek.
"A lehető legtöbb időt kívánjuk biztosítani számára. Tegnap még egy kicsit bicegett, de több mint 36 óra még rendelkezésére áll a kezdősípszóig, úgyhogy mindannyiuk kapcsán ki fogunk várni a lehető legtovább."
"Most egyébként sem áll rendelkezésünkre túlzottan sok idő arra, hogy az edzőpályán dolgozzunk és gyakoroljunk. Egyeztetések és rehabilitáció szerepel a programpontjaink között."
Amikor egyértelműen Lingard és Martial kapcsán kérdezték, így felelt Ole:
"Abban reménykedünk, hogy mindegyikük bevethető lesz, de biztosra még nem tudjuk, mert valakik gyorsabban, valakik pedig lassabban épülnek fel egy-egy betegségből. Úgyhogy ugyanazt a választ tudom most csak adni. A lehető legtöbb időt kell biztosítanunk számukra és a csapatösszetétel kapcsán holnap reggel fogunk döntést hozni."
David de Gea helyett Sergio Romero védett Wolverhamptonban és hozta le a mérkőzést ismét kapott gólt nélkül, míg Diogo Dalot csereként visszatérhetett sérüléséből, így október óta első mérkőzését játszhatta felnőtt szinten.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Ligakupa
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló