Rashford: Képesek lehetünk fordítani
Marcus Rashford hisz benne, hogy a Manchester United képes lehet megfordítani a Manchester City elleni Ligakupa párharcot, annak ellenére, hogy kedden este csalódást keltő eredményt értek el az elődöntők Old Traffordon rendezett első felvonásán.
A Kékek nagy erőket mozgósítottak az első játékrészben és három gólos előny birtokában vonulhattak szünetre.
Rashford egy bizakodásra okot adó szépítőgólt szerzett a 70. percben és úgy érzi, a Vörös Ördögöknek muszáj lesz hittel nekivágniuk a három hét múlva esedékes visszavágónak.
Amikor arról kérdezték, hogy követendő példa lehet-e számukra az előző szezonban a Paris Saint-Germain ellen produkált feltámadásuk, Marcus így felelt:
"Ez egy másik mérkőzés lesz, másik játékosok ellenében, de amit Párizsban találtunk magunkban, azt újra elő kell keresnünk."
"Oda kell mennünk, gólokat kell szereznünk és meg kell nyernünk a mérkőzést. Szerintem képesek vagyunk erre. De most előbb koncentráljunk a Norwich elleni szombati bajnoki mérkőzésünkre. Remélhetőleg sikerül majd magunk mögött hagynunk ezt az eredményt és visszatudjuk hozni a pozitivitást a csapatba."
Bár az eredmény tekintetében egy pocsék estén vannak túl, Rashford elismerte, hogy "szép" dolog volt számára pályafutása során először csapatkapitányként kivezetnie társait a pályára.

"Természetesen ez egy nagyszerű érzés, de a legvégén csak az eredmény számít, mi pedig nem tudtunk nyerni" - tette hozzá.
"Most már a következő mérkőzésünkre tekintünk előre, ezt már magunk mögött kell hagynunk és csak a jövőre szabad koncentrálnunk."
Daniel Farke és a Kanárik szombati látogatása során újabb mérföldkőhöz érhet el majd a 22 éves saját nevelésű játékos.
A kedd esti vereség Rashford 199. tétmérkőzése volt manchesteri színekben, a következő mérkőzéssel pedig ő lenne a klub történetének 100. játékosa, aki legalább 200 mérkőzésen szolgálta a Unitedet, ő azonban ennek nem igazán tulajdonít nagy jelentőséget
"Hogy őszinte legyek, a mérkőzések csak egyre-másra jönnek. Az ember észre sem veszi, hogy a számok csak így repkednek."
"A következő lesz a 200. meccsem, amely mindenképpen egy jó estét fog okozni nekem. Egyértelműen büszke pillanat lesz számomra 200. alkalommal is a felnőtt csapatban szerepelni."
"Ugyanakkor, ha nem sikerül megszereznünk a három pontot, akkor nem fog érni semmit se. Biztosra kell mennünk azt illetően, hogy megnyerjük a mérkőzést és pozitív teljesítményt nyújtunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Ligakupa
Manchester City
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló