Bruno Fernandes karnyújtásnyira a Unitedtől - sajtóhírek
A legfrissebb értesülések szerint a portugál középpályás nagyon közel van ahhoz, hogy a Manchester United játékosa legyen.
A Sporting szombaton 3-1-es győzelmet aratott a Vitoria Setubal elleni mérkőzésen, melyen Bruno Fernandes is pályára lépett - ráadásul két gólt is szerzett.
Néhány (főként portugál) hírforrás szerint ez volt a csapatkapitány utolsó mérkőzése a portugál csapatnál, hiszen nagyon közel van ahhoz, hogy az Old Traffordra költözzön.
A Record értesülései arról számoltak be, hogy a United küldöttei a stadionban figyelték meg a játékos szombati teljesítményét. A hírportál szerint a Vörös Ördögök 60 millió euróért szerzik meg a játékost, amelyhez még egy 10 milliós bónusz is párosulhat.
A portugál O Jogo szintén hasonló fejleményekről számolt be az üggyel kapcsolatban.

Az A Bola nevű lap úgy tudja, hogy a United nagyon közel van a játékos megszerzéséhez. Tudomásuk szerint az összeg 70 millió euró körül mozog, és a Sporting nem szeretne játékost cserébe az Old Traffordról, csupán pénzt. Továbbá azt is hozzátették, hogy a Tottenham is szerette volna korábban megszerezni a játékost, viszont visszalépett az ügyben.
A Correio da Manha már arról számolt be, hogy Bruno Fernandes a jövő hét elején Manchesterbe utazik, ugyanis a tárgyalások pozitív irányba mutatnak. Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az említett lap mindig megpróbál a "többiek előtt járni", tehát lehetnek kétségeink a hitelességet illetően.
Ezek mellett a portugál TVI24 szerint az üzlet már megköttetett, csupán azért nem lett hivatalosan is bejelentve szombaton, mert mindkét csapat pályára lépett.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ