Beharangozó: Manchester United - Wolverhampton Wanderers

Ismét a Farkasok ellen lépnek pályára a Vörös Ördögök.


Ebben a szezonban már negyedik összecsapásukra készülnek a csapatok, akik eddig két döntetlent játszottak egymás ellen, valamint egy mérkőzést a United nyert meg.

 

Két érkezővel bővült a manchesteriek kerete a legutóbbi találkozó óta, hiszen Bruno Fernandes után Odion Ighalo is a manchesterieket erősíti. A Wolves sem volt tétlen januárban, hiszen nyolc távozó - majd mindenki kölcsönbe ment - mellett négy érkezőt köszönthettek a Wanderers drukkerei.

 

Ole Gunnar Solskjaer a portugál karmester szerepeltetéséről elmondta, Fernandes biztosan lehetőséget kap, de még kérdéses, hogy mekkora szerep jut neki ma.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: McTominay(térd), Pogba(láb), Rashford(derék), Tuanzebe(comb), Matic(eltiltás), Fosu-Mensah(erőnlét)

 

Wolves: Vinagre(comb)

 

 

Érdekességek:

 

Élvonalbeli bajnokin legutóbb 1980-ban kapott ki a United a Wolverhamptontól.

 

Ebben a szezonban 11 bajnoki során csak kétszer kapott ki a United olyan csapatok ellen, melyek a tabella első felében voltak.

 

Utolsó 16 bajnokija alatt csak egyszer nem kapott gólt a Wolves.

 

A Wanderers csak 305 percig volt előnyben ebben a bajnokságban, ami a legkevesebb. 17 alkalommal ők kapták az első gólt meccseken, ami a legtöbb, viszont mivel elég jól állnak a tabellán, ebből az is következik, hogy elég sok pontot szereztek vesztett állásból, szám szerint 18-at, ami hattal több, mint más klubnál.

 

Ha kikapnak, 100. vereségüket szenvedik el a Farkasok a PL-ben.

 

David De Gea 300. bajnokijára készül manchesteri színekben!

 

Anthony Martial 150. alkalommal lehet a United kezdőcsapatának tagja.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 104 mérkőzés, 49 manchesteri siker, 19 döntetlen, 36 Wolves siker, 178-149-es gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 11 meccs, 6 United siker, 2 döntetlen, 3 Wolves győzelem, 20-9-es gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

03-04 United-Wolves 1-0
09-10 United-Wolves 3-0
10-11 United-Wolves 2-1
11-12 United-Wolves 4-1
18-19 United-Wolves 1-1

 

 

A két csapat formája utolsó 5 mérkőzésük alapján:

 

United: GY v v GY GY

 

Wolves: d d v GY v

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

United: Rashford 19 gól(14 PL), Martial 12 gól(8 PL), Greenwood 10 gól(4 PL)

 

Wolves: Jimenez 20 gól(11 PL), Jota 9 gól(3 PL), Traore 5 gól(4 PL)

 

 

Premier League, 25. forduló
Manchester United - Wolverhampton Wanderers
Old Trafford, 2020.02.01. 18:30

 

Játékvezető: Paul Tierney

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - Jones, Fred - Greenwood, Fernandes, James - Martial

 

Wolves: Rui Patricio - Dendoncker, Coady, Boly - Doherty, Moutinho, Neves, Jonny - Traore, Jimenez, Jota

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A találkozót a Fanatics TV-n és a Spíler 1-en ÉLŐben nézhetitek!


 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Wolves

Premier League 25. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!