Fernandes: Még ennél is jobb játékra vagyunk képesek

A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes elégedett volt a hétfő esti, Chelsea elleni 2-0-s bajnoki győzelemmel, de úgy érzi, hogy csapatával jobb játékra is képesek.


A portugál válogatott játékos lenyűgözően kezdte meg manchesteri karrierét, ugyanis a Sporting Lisszabontól történt januári érkezése óta két alkalomból kétszer is a mérkőzés legjobbjának választották.

 

Bruno ráadásul hétfőn este kiosztotta első gólpasszát is a United mezében, amikor tűpontos szögletéből Harry Maguire növelte két gólosra csapata előnyét a Stamford Bridge-en.

 

A fővárosban aratott győzelemmel három pontosra olvadt Frank Lampardék előnye a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyen.

 

Bár az eredmény tekintetében, amellyel egyébként az 1987/88-as szezon után először sikerült oda-vissza legyőzni a Chelsea-t a bajnokságban, lenyűgözve beszélt, Fernandes továbbra is úgy érzi, hogy vannak területek, amikben még fejlődhetnek.

 

 

"Nagyon boldog vagyok. Nehéz mérkőzést játszottunk a Chelsea ellen" - kezdte Bruno a Sky Sportsnak.

 

"Ők egy nagyszerű csapat, nekünk pedig győznünk kellett ahhoz, hogy elérhető közelségben tartsuk magunkhoz [a negyedik helyet]."

 

"Szerintem a labdával sokkal többre vagyunk képesek, de ez egy jó mérkőzés volt egy kiváló ellenfél ellen. Ők nagyon jók a labdával, de mi a saját játékunkat tudtuk játszani és nyertünk."

 

"Természetesen jól érzem most magamat. Azt gondolom, hogy Anglia legnagyobb klubjában szerepelhetek és nagyon boldog vagyok. Ez egy valóra vált álom."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!