Solskjaer reakciója a Watford legyőzésére

Ole Gunnar Solskjaer lelkes volt a Manchester United ma délutáni teljesítménye miatt, miután Bruno Fernandes, Anthony Martial és Mason Greenwood góljaival 3-0-ra legyőzték a Watfordot az Old Traffordon.


Okok az örömre

"Ez egy nagyon jó győzelem volt. A téli szünet óta két nagyszerű győzelmet tudtunk aratni, kapott gólok nélkül, emellett pedig több gólnak is örülhettünk. Azt gondolom, hogy az első félidőben több nagy lehetőséget is ajándékoztunk nekik, de alapvetően mi tudtunk több helyzetet kidolgozni. Összességében ez egy jó hét volt. Idegenben gólt szerezve értünk el döntetlent az európai kupaporondon, úgyhogy mindenkivel nagyon elégedett vagyok a nagyszerűen sikerült téli szünetünk óta. Nagyon fontos hetet töltöttünk Marbellán; erősítettük a csapatszellemet, a bajtársiasságot és a játékosok közötti kapcsolatot. És működik. Most szeretnénk erre építeni."

 

Parádés Bruno

"Ő egy igazi futballista. Imád játszani, kéri a labdát és olyan személyisége van, amely minden pillanatban a legmagasabb szintű teljesítményt várja el, nem csak a társaitól hanem saját magától is és ő maga akarta elvégezni a büntetőt is. Ahogyan elvégezte, azzal egyértelműen megmutatta, hogy ő egy igazi Man United karakter - nem csak egy nagyon jó játékos."

 

Nem meglepő Martial mesteri megoldása

"Anthony hihetetlen technikás. Azt gondoltam, hogy lesre futott, de Bruno tökéletesen időzítette passzát, utána pedig lenyűgöző technikáról tett tanúbizonyságot. Ezt csinálja az edzéseken is, szóval engem nem lepett meg. Nagyon elégedett vagyok Anthony hetével. Megvannak a kritikusai - valószínűleg én vagyok közülük a legnagyobb. Nagyszerű fejesgólt szerzett a Chelsea ellen, mindent megtett a gólszerzését a Brugge-zsel szemben, ma pedig egy klasszikus Anthonyt láthattunk. De én ennél is többet várok tőle.

 

 

Újabb Greenwood gól

"Ő egy fiatal fiú, aki még a tanulás fázisában jár. Még tanulja a felnőtt szintű futballt, de ő mindig is egy valódi gólvágó volt, ez pedig soha nem tűnik el belőle. Mindenki tudja, hogy ha neki helyzete van, akkor meg fogja csinálni magának azt a kis területet ahonnan tüzelhet és ezek mindig kaput találnak. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményével."

 

James újra legjobb formájában

"Számos olyan mérkőzés volt, ahol nem játszott. Kapott egy kis pihenőt és azt akarjuk, hogy visszatérjen az oldalvonal mellé; egy az egyben megverje az emberét, fusson be a védelem mögé és bolondítsa meg az ellenfelet. Ma Dan többé-kevésbé újra a legjobb formáját nyújtotta."

 

Kulcsfontosságú időszak közeleg

"Rengeteg fontos mérkőzés vár ránk a folytatásban. Jövő héten [a Club Brugge elleni Európa-liga visszavágó után] jön az Everton meccs, majd ott lesz a Man City és a Tottenham elleni rangadó is, úgyhogy a következő három bajnoki nagyon fontos lesz számunkra. Ezért két lábbal a földön kell maradnunk és az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk, de ott van az európai kupaporond is. Tovább akarunk jutni, úgyhogy most minden figyelmünk a csütörtöki napra szegeződik."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!