Bruno: Újabb valóra vált álom
Bruno Fernandes első Manchester Unitedben szerzett gólját "valóra vált álomként" jellemezte, amellyel megalapozta a Watford elleni 3-0-s győzelmet vasárnap délután.
A portugál középpályás azt követően tudott feliratkozni manchesteri pályafutása során először a gólszerzők közé, hogy saját maga harcolt ki majd értékesített egy büntetőt a Lódarazsak elleni első félidő legvégén. Bruno azonban itt nem állt le, hiszen hathatósan hozzájárult Anthony Martial góljának előkészítéséhez is, majd pedig gólpasszt adott Mason Greenwood rakétaként bebombázott találatához is.
Ezzel a teljesítményével megfejelte a hétfő esti, Chelsea elleni győzelem során adott gólpasszát, amikor szögletéből Harry Maguire volt eredményes fejjel.
"Ez nagyon jó érzés" - kezdte a mérkőzés lefújását követően.
"Számomra ez egy újabb valóra vált álom. Számomra és a csapat számára is lenyűgözően alakult az elmúlt néhány hét. A Wolves ellen döntetlent értünk el, de utána volt néhány nagyszerű mérkőzésünk, mint a Chelsea ellen idegenben vagy most a Watford ellen otthon. Nagyon örülök a három pont megszerzése és amiatt, hogy elkezdtünk felfelé kapaszkodni a tabellán."
"Boldog vagyok. A családom pénteken érkezett meg a városba, így pont időben jöttek ahhoz, hogy láthassák az első gólomat a csapatban."
Nagy mennyiségű önbizalom volt felfedezhető a technika mögött, amellyel Bruno elvégezte vasárnap a számára megítélt büntetőt. A középpályás ezzel legutóbbi 13 tizenegyesét értékesíteni tudta bajnoki mérkőzéseken, amely sorozatot még 2016-os, Udineseben töltött időszaka óta építi.
Bruno ugrott egyet a labda előtt, mielőtt elküldte volna Ben Fostert az ellenkező irányba és megszerezte volna csapata számára a vezetést a szünet előtt.

"Általában így végzem el a büntetőket, de van, hogy néha változtatok rajtuk" - tette hozzá.
"Ma elég magabiztosnak éreztem magamat ahhoz, hogy így lőjem el és szép gól született belőle."
Fernandes nagy népszerűségnek örvend a szurkolók körében attól a pillanattól kezdte, hogy januárban bejelentették érkezését a Sporting Lisszabontól, a 40. percben történt földrekerülése után pedig azonnal felhangzottak a "Bruno, Bruno" kiáltások a lelátókról.
"Nagyon jó érzés ezeket hallani. A szurkolók lenyűgözőek és hihetetlen nagy önbizalmat adnak számomra a játékhoz és hogy boldog lehessek, amikor a pályán vagyok. De részük van ebben a csapattársaimnak is. Rengeteget segítenek nekem, nagy önbizalmat adnak, bíznak bennem és ez számomra a legfontosabb dolog."
A mérkőzés későbbi szakaszában Fernandes előkészítőként is jeleskedni tudott Greenwood találata előtt, aki a 75. percben kipókhálózta a kaput a Stretford End előtt. Amikor a 18 éves tehetségről kérdezték, Bruno arról beszélt, hogy mindennel rendelkezik ahhoz, hogy nagyon jó játékos váljon belőle.
"Mason rengeteg kvalitással rendelkezik. Még egy picit nőnie és erősödnie kell, de azzal a magabiztossággal és a felé meglévő bizalommal, hogy mindenki passzolja neki a labdát, nagyon jó játékos válhat belőle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Mason Greenwood
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ