Derby County 0-3 Manchester United

A Manchester United magabiztosan nyert a Derby otthonában és jutott tovább a kupában, ahol a Norwich City lesz a következő ellenfele.


Ole Gunnar Solskjaer hat helyen változtatott előző kezdőjéhez képest, de mindkét januári érkező a pályán kapott helyet.

 

Jobban kezdett a Derby, középpályán szinte minden párharcot a hazaiak nyertek meg, ráadásul pontatlanul is játszottak a Vörös Ördögök.

 

Rooney-ék előszeretettel próbálkoztak szélről beadásokkal veszélyeztetni, azonban az első komoly lehetőség középről, egy átlövésből született, Sibley próbálkozása azonban centikkel elsuhant a bal kapufa mellett.

 

Az első 15 perc végén Fernandes ugratta ki Shaw-t, aki centerezni próbált, Evans beleért, szögletre pattant a labda. Egy perc múlva Fernandes lövése is egy védőről pattant az alapvonalon túlra, újabb sarokrúgás következett, ezek azonban semmi veszélyt nem jelentettek.

 

A 18. percben remek helyről lőhetett szabadrúgást Rooney, a rövidet célozta meg, de Romero hárított.

 

Kezdte átvenni a mérkőzés irányítását a United, egyre többet játszott ellenfele térfelén. Egyre több lövési kísérlete is volt a csapatnak, de a hazai védelem állta a sarat.

 

A 31.perc végén Ighalo kapott remek labdát, de a csatár lövését kiütötte a kapus.

 

Két perccel később Lingard lőtt kétszer, de blokkolták, Fernandes is tüzelt, de a védelemről ez a lövés is lepattant épp Shaw elé, aki 15 méterről a kapuba talált, 1-0 a Vörös Ördögöknek.

 

McTominay-nek is megjött a kedve, de kísérlete elkerülte a kaput.

 

A 39. percben egy szép, jobboldali támadás végén kiváló beadás érkezett Fernandeshez, a portugál ellőtte a labdát, ami Evans kezét érte, de Pawson nem ítélt büntetőt.

 

Öt perc volt hátra a félidőből, amikor Shaw iramodott előre, Ighalót játszotta meg, aki nagyot harcolt a tizenhatoson belül, majd kilőtte a jobb alsó sarkot, megduplázva a United előnyét.

 

Ezt a félidőt is jobban kezdték a Kosok, Bird jó lövése - mely megpattant Lindelöf lábán - majdnem becsapta Romero kapust, ám az argentin játékos védeni tudott.

 

Az 50. percben Rooney csodás labdáját Bogle adta be, érkezett Waghorn, aki gyönyörűen csúsztatott, de centiket tévedett. Szép gól lett volna, Romero semmit nem tudott tenni, csak reménykedni, hogy a labda nem köt ki a kapuban.

 

Öt perc múlva Fernandes szöktette Shaw-t, a bekk egy csellel beljebb jött, de lövése gyengére sikeredett, lábbal hárított Roos.

 

Sibley és McTominay párharcai jellemezték a félidő közepét, csoda, hogy a Derby középpályása sárga lap nélkül játszott.

 

Hiába a Derby akarása, a United növelte előnyét. Ighalo okosan tette ki Matának a labdát, aki középre gurított a nigériai elé, az első lövést még blokkolta a védelem, de Odion második kísérlete már a kapuban kötött ki, 3-0 a manchesterieknek.

 

A 72. percben majdnem gólpasszt adott Ighalo, de Mata lövése elkerülte a kaput.

 

Rooney zseniális felíveléssel találta meg Marriottot, a csatár egyből lőtt, Romero szögletre tolta a labdát. Nagy védés volt, bement volna a hosszú alsóba.

 

A 81. percben Mata gurított Lingardhoz, a támadó két ember mellett elment, lövéssel próbálkozott, de fél métert tévedett. A csereként beállt Pereira is szeretett volna betalálni az ellenfél hálójába, de neki sem sikerült. Nagyon sok lövés kerülte el a hazai kaput, sokat próbálkoztak a Vörös Ördögök.

 

A ráadás pillanataiban Rooney szabadrúgása szállt a jobb felső felé, Romero kiszedte, léc fölé tolta. Ez is remek védés volt a kapustól. Ez volt a mérkőzés utolsó érdemleges pillanata, a United Shaw góljával és Ighalo két találatával biztosan győzött a Pride Parkban.

 

 

FA-kupa, 5. forduló
Derby County 0-3 Manchester United
Pride Park

 

Vezette: Craig Pawson

 

Derby: Roos; Bogle, Forsyth, Evans, Lowe; Knight, Rooney, Bird, Sibley(Shinnie 80.); Lawrence(Whittaker 44.), Waghorn(Marriott 68.)
Nem használt cserék: Hamer, Clarke, Martin, Davies

 

United: Romero, Dalot, Lindelöf, Bailly, Shaw(Williams 80.), Fred(Martial 73.), McTominay, Mata, Fernandes(Pereira 66.), Lingard, Ighalo
Nem használt cserék: De Gea, Tuanzebe, Matic, Greenwood

 

Gólszerző: Shaw 34', Ighalo 41', 69'

 

Sárga lap: Rooney illetve Shaw, Bailly

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások