Harry Maguire: Megtesszük a magunkét
Harry Maguire Garry Neville-nek beszélt az NHS szakemberei iránti tiszteletéről és arról, hogy a csapat hogyan tudja kihozni magából a maximumot ebben a nehéz helyzetben.
Harry Maguire, a Manchester United csapatkapitánya kifejezte az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) koronavírus pandémia idején végzett munkája iránti tiszteletét és megerősítette, hogy a focisták is "megpróbálnak mindent megtenni ebben a helyzetben, amit tudnak".
Maguire klubja nem fogja igénybe venni a kormány által nyújtott munkavállalói támogatást, ugyanis önerőből kívánja megvédeni a körülbelül 900 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalója munkahelyét.
A kapitány felhívta a figyelmet, hogy minden klubnak más lehetőségei vannak arra, hogy megbirkózzon a kialakult szituációval, valamint elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban áll a Uniteddel, hogy figyelemmel kísérhesse a klub álláspontjának alakulását.

A Sky Sports munkatársának, Gary Neville-nek a következőket mondta: "Azt gondolom hogy az első és legfontosabb, hogy minden klub más és más. Hetente megbeszélést folytatok a klubbal arról, hogy hogyan is akarunk előre haladni és a döntéseink alakulását folyamatosan figyelemmel kísérjük. Egyelőre ennyit tudok elmondani, ami a klubot illeti. Minden héten kiértékelést végzünk, majd tovább folytatjuk a folyamatok megfigyelését."
"Biztos vagyok benne, hogy a döntéseinket az elkövetkező hetekben is értékelni fogjuk, így láthatjuk majd hol állunk, és dönteni tudunk arról, hogy szükség van-e bármilyen fizetési halasztásra, vagy fizetéscsökkentésre."
Amikor a saját, otthonmaradással kapcsolatos helyzetéről kérdezték, Maguire elmondta, hogy mind ő, mind a csapattársai csoportos és egyéni edzést is végeznek, és nem látja semmilyen akadályát annak, hogy a játékosok fittek maradjanak a házi karantén idején is.
"Egyaránt végzünk egyéni és csoportos edzést is, és megpróbálunk konferenciahívásban beszélni minden nap. Ami engem illet, szoktam csinálni pár gyakorlatot hasizomra, valamint a combomra is, de legfőképpen azt az edzéstervet hajtom végre, amit átküldenek nekem, így inkább kardiózok akár biciklin, akár az utcán, akár futópadon."
"Megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. A napi egy órás gyakorlatokon túl nem sok mindent tudsz csinálni, úgyhogy semmilyen kifogása nem lehet a többieknek arra, hogy formában tartsák magukat."
A csütörtöki NHS dolgozóknak szóló, este 8 órakor kezdődő tapsvihar előtt Maguire hozzátette: "Ez egyértelműen nehéz helyzet, de az NHS-nek ez sokkal inkább az, akiknek a munkatársai minden nap odakint dolgoznak. A magam részéről elmondhatom, hogy nagyon büsze vagyok az NHS-re és arra a munkára, amit beletesznek ebbe az egészbe, úgyhogy továbbra is követem az iránymutatásokat, hogy megvédhessem őket is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Harry Maguire
Gary Neville
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló