Ole: De Gea még mindig a világ legjobb kapusa
A norvég védelmébe vette a kritikák kereszttüzében álló spanyolt.
David de Gea a múlt heti Tottenham ellen nyújtott teljesítményével a United korábbi kapitányánál, Roy Keane-nél is kiverte a biztosítékot, aki egy műsorban adott hangot nemtetszésének a hálóőrrel kapcsolatban.
Gary Neville szintén úgy vélekedik, hogy nem csak egy apró megingás volt az Észak-Londonban mutatott baki a 29 éves játékostól, akinek helyét sokak szerint a remekül védő Dean Henderson is veszélyezteti.
Solskjaer azonban bízik benne, hogy De Gea visszanyeri régi önmagát. A menedzser nem lát más kapust, aki hozzá hasonló szinten állna.
"David a világ legjobbja" – mondta Ole.
"Mindössze 2 alkalommal kellett maga mögé nyúlnia az elmúlt 7 összecsapáson. Kétszer játszottunk a City-vel, de ott volt még a Chelsea, a Tottenham, és az Everton is persze. 2 gól 7 mérkőzésen, egészen jól hangzik."
"Az Everton elleni potya talán őrületesnek mondható, arra nincs mentség."
"De remekül véd, meccseket hoz számunkra, még mindig a legnagyobbnak tartom."
"Szorgalmasan edz, nem követ el hasonló hibákat, mint amelyek néhány találkozón előfordultak. Folyamatosan magas színvonalon teljesít az edzéseken, elégedett vagyok a munkájával."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló