Beharangozó: Manchester United - Sheffield United

A kényszerszünet utáni első hazai fellépésükre készülnek a Vörös Ördögök, akik az újonc és ebben a szezonban vitézkedő sheffieldieket fogadják.


Sajnos a hazai pálya nem lesz olyan hatással a csapatra, mint szokott, hiszen zárt kapuk mögött kell lejátszani ezt az összecsapást is, de reméljük, hogy így is megfelelő eredménnyel zárul ez a 90 perc.

 

Nagyon kellene a három pont a csapatnak, hiszen azzal, hogy az előző héten a Tottenham otthonában csak egy pontot szereztek Rashfordék és a Chelsea nyerni tudott, a londoni gárda öt ponttal ellépett a manchesteriektől. Ráadásul hátrafelé is tekinteni kell, hiszen a Wolves ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a Man United, a holnapi ellenfél pedig egy esetleges győzelemmel megelőzné Pogbáékat.

 

Ha már a francia, várhatóan ezúttal a kezdőcsapatot erősíti majd azután, hogy a Spurs ellen 30 percet kapott és igen meggyőző teljesítményt tett le az asztalra.

 

Ole Gunnar Solskjaer majdnem a teljes kerettel számolhat, míg Chris Wildernek nagy gondot jelenthet az, hogy nem játszhat ezen a találkozón a csapat talán legjobbja, Dean Henderson, aki a United játékosa, csak kölcsönben szerepel a Pengéknél.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones, Tuanzebe

 

Sheffield: Egan(eltiltás), Henderson(kölcsönszerződés miatt), O'Connell(térd - talán bevethető)

 

 

Érdekességek:

 

A manchesteriek legutóbbi 7 hazai mérkőzésüket a Sheffield ellen megnyerték, 17-2-es gólarány mellett.

 

12 mérkőzés óta nem kapott ki a United, ezalatt 30 gólt lőtt és csak hármat kapott a csapat.

 

Fernandes érkezése óta nincs olyan Vörös Ördög, aki több gólt szerzett(4), aki több gólpasszt osztott ki(4), aki többször lőtt(38), aki többször találta el a kaput(15), aki több helyzetet alakított ki(26), vagy aki több átadást adott a tizenhatoson belülre(98), mint a portugál.

 

A Sheffield United a múlt héten 3-0-ra kapott ki a Newcastle-től. Ebben a szezonban ez volt a második olyan meccsük, melyen hármat kaptak.

 

A manchesteriek 23 tizenegyest lőhettek a tavalyi szezon óta, melyből 16-ot értékesítettek. Mindkét adat a legmagasabb a PL-csapatok közül.

 

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 94 találkozó, 44 United siker, 16 döntetlen, 34 Sheffield győzelem, 154-130-as gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 7 meccs, 5 United győzelem, 1 döntetlen, 1 Sheffield siker, 16-7-es gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

90-91 United-Sheffield 2-0
91-92 United Sheffield 2-0
92-93 United-Sheffield 2-1
93-94 United-Sheffield 3-0
06-07 United-Sheffield 2-0

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

United: Rashford 19 gól(14 PL), Martial 16 gól(11 PL), Greenwood 12 gól(5 PL), McTominay 5 gól(4 PL)

 

Sheffield: Mousset 5 gól(5 PL), Fleck 5 gól(5 PL), McBurnie 4 gól(4 PL)

 

 

Premier League, 31. forduló
Manchester United - Sheffield United
Old Trafford, 2020.06.24. 19:00

 

Játékvezető: Anthony Taylor

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Bailly, Maguire, Williams - McTominay, Pogba - Greenwood, Fernandes, Rashford - Martial

 

Sheffield: Moore - Basham, Jagielka, Robinson - Baldock, Lundstram, Norwood, Fleck, Stevens - McBurnie, Mousset

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a DigiSport 1-en ÉLŐben nézhetitek!
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!