Új FA-kupa rekordot állított be a United
A Manchester United új rekordot állított be az FA-kupában, miután a sorozatban a nevük mellett tudhatják a legtöbb elődöntős szereplést (30) a szombati Norwich elleni győzelmet követően.
A Vörös Ördögök a 2-1-es győzelmüknek köszönhetően 120 perc után a legjobb 8 között búcsúztatták Daniel Farke fiait. A Carrow Roadon Odion Ighalo szerzett vezetést vendég oldalon, mielőtt Todd Cantwell a 75. percben megszerezte az egyenlítő találatot, kiharcolva ezzel a hosszabbítást.
A mérkőzés képe alapján úgy tűnt, hogy a párharc tizenegyesekkel fog eldőlni, majd a 117. percben Harry Maguire talált be Tim Krul mellett, ami azt jelenti, hogy a nevünk ott fog szerepelni a következő forduló sorsolásán is.
Ez a 30. alkalom, hogy a United elődöntőben szerepelhet a sorozatban, ami egy olyan rekord, amit egyetlen más angol csapat sem tud felmutatni.
A legközelebbi kihívónk az Arsenal, aki 29 alkalommal jutott el a legjobb négy csapatig a kupában. Vasárnap a Sheffield United elleni Emirates FA-kupa mérkőzésen az Ágyúsok győzelme esetén a két csapat egyenlően osztozkodna a rekordon. Mindemellett a Pengék győzelme azt jelentené, hogy a United marad a csúcstartó.
Az Ágyúsok 20 alkalommal nyertek az elődöntőben, pont ugyanannyiszor, mint a United, a fővárosi klub azonban egyel többször emelhette magasba a trófeát, mint mi.
A lista közelében szerepel még az Everton is 26 elődöntőbeli pályára lépéssel, míg a merseyside-i szomszéd, a Liverpool 24 alkalommal szerepelt az elődöntőben.
A top 5 között ott szerepel a Chelsea is 23 pályára lépéssel a legjobb négy között, a rekordjukat pedig tovább növelhetik egy esetleges győzelemmel vasárnap brit időszámítás szerint 16:00-kor a Leicester City ellen.
Az FA-kupa játéknapját a Manchester City utazása fejezi be az ország észak-keleti részében, ahol a Newcastle Uniteddel találkozik a csapat. A St James' Parkban tartott összecsapás brit idő szerint 18:30-kor kezdődik, ami egyben a hétvége utolsó negyeddöntős összecsapása is.
Az elődöntős összeállítások kisorsolása ezen meccs félidejében történik meg, ami brit idő szerint nem sokkal 19:15 utáni időszakot jelent.
AZ FA-KUPA LEGTÖBB ELŐDÖNTŐS SZEREPLÉSSEL RENDELKEZŐ CSAPATAI*
Manchester United - 30
Arsenal - 29
Everton - 26
Liverpool - 24
Chelsea - 23
*Vasárnap (június 28) reggel 9 órás állás szerint.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |