Beharangozó: Manchester United - Chelsea

Két nap pihenőt követően újabb mérkőzés vár a Vörös Ördögökre, ám ezúttal az FA-kupa döntő a tét.


Elmondható, hogy ha Solskjaer szeretne nyerni ebben a szezonban valamit a csapattal, akkor itt a lehetőség kivágni a rezet és megmutatni, hogy mire is képesek a Vörös Ördögök. Az FA-kupa döntő a tét, akiknek a testén keresztül pedig oda vezet az út, az a Chelsea csapata, akik biztos, hogy nem fogják könnyen adni a bőrüket a Wembley gyepén. Legyinthetnénk, hogy ugyan, kit is érdekel ez a kupasorozat, azonban az FA-kupa a világ legrégebbi kupasorozata - 1872-ben alapították - és egy sikerekre éhes csapatnak nem lehet más a célja, minthogy ezt a trófeát be kell zsebelni, legyen bárki is az ellenfél.

 

A United mellett még az Arsenal és a Manchester City van versenyben a végső győzelemért. Az, hogy a két csapatból ki lehet a lehetséges ellenfele a Unitednek, ha vasárnap megverik a Chelsea-t az szombat este kiderül. A helyzet pikantériája, hogy akár az a két csapat is összecsaphat a döntőben akik a legtöbb alkalommal hódították el a végső győzelemért járó serleget. Név szerint pedig az Arsenal (13 győzelem) és a Manchester United (12 győzelem).

 

Hallhattuk, olvashattuk hét közben, hogy a norvég menedzser hangot adott nemtetszésének miszerint igazságtalan csapata menetrendje, hiszen a Vörös Ördögök csütörtökön mérkőztek meg a Palace csapatával, így csak két napjuk volt pihenni és rákészülni a mérkőzésre, Lampard fiainak ennek a kétszerese állt rendelkezésre. Ami biztos, hogy nem szabad ebből adódóan kiengedni a mérkőzést a kezek közül, mert a szurkolók ki vannak éhezve a sikerre a TV készülékek előtt, és meg kell szerezni ezt a kupát megmutatva, hogy a United utóbbi hetekben látott formájának van eredménye is.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones (boka), Tuanzebe (láb), Shaw (boka), Williams (arc)

 

Chelsea: Gilmour (térd), Kante (comb), Musonda (térd), van Ginkel (térd)

 

 

Érdekességek:

 

A Chelsea legutóbbi 9 FA-kupa mérkőzésén 7 alkalommal nem kapott gólt.

 

A Kékek legutóbbi 9 FA-kupa mérkőzésükből 8-at megnyertek.

 

Legutóbbi 10 mérkőzéséből az FA-kupában a Chelsea 8 alkalommal kevesebb, mint 2,5 gólt kapott.

 

Az összes sorozatot figyelembe véve a United legutóbbi 3 mérkőzésén a Chelsea ellen mind a félidőben, mind a mérkőzés lefújásakor vezetett és győzött.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 3 mérkőzésüket megnyerték a Chelsea ellen az összes sorozatot figyelembe véve.

 

A United legutóbbi 6 mérkőzéséből a Chelsea ellen 5-ön legalább 2 gólt szerzett az összes sorozatot figyelembe véve.

 

A manchesteriek legutóbbi 5 FA-kupa mérkőzésükön nem találtak legyőzőre.

 

 

A két csapat egymás elleni mérlege:

 

Örökmérleg: 186 mérkőzés - 78 United győzelem, 55 döntetlen, 53 Chelsea siker - gólarány 295/223 a United javára

 

FA-kupa: 16 mérkőzés - 9 United győzelem, 2 döntetlen, 5 Chelsea siker - gólarány 25/13 a United javára

 

 

A csapatok formája legutóbbi FA-kupa mérkőzéseiken:

 

United: D, GY, GY, GY, D/GY

 

Chelsea: GY, GY, GY, GY

 

 

Legutóbbi FA-kupa mérkőzések ebben a felállásban:

 

United - Chelsea: 2-0 (2019.02.18.)

United - Chelsea: 0-1 (2018.05.19.)

United - Chelsea: 0-1 (2017.03.13.)

United - Chelsea: 0-1 (2013.04.01.) - első mérkőzés 2-2 (2013.03.10.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői:

 

United: Martial (22 gól), Rashford (22 gól), Greenwood (16 gól), Fernandes (8 gól)

 

Chelsea: Abraham (16 gól), Willian (11 gól), Pulisic (9 gól), Batshuayi - Jorginho - Giroud (6 gól)

 

 

FA-kupa, elődöntő

Manchester United - Chelsea

Wembley Stadion, 2020.07.19.

 

A mérkőzés játékvezetője: Mike Dean

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Romero - Fosu-Mensah - Maguire - Bailly - Wan-Bissaka - Matic - Pogba - Fernandes - Rashford - Ighalo - Martial

 

Chelsea: Caballero - Azpilicueta - Rüdiger - Zouma - Alonso - Kovacic - Jorginho - Mount - Willian - Abraham - Pulisic

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

A mérkőzést a Spíler 1-en és a FanaticsTV-n élőben követhetitek.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Chelsea - Manchester United

FA-kupa elődöntő, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!