Bruno: Most már a trófeák állnak a célkeresztben
A BL-indulás bebiztosítását követően a portugál szeme előtt máris új célok lebegnek.
A Leicester elleni 2-0-ra megnyert, és jövő évi nemzetközi színteret érő mérkőzésen a középpályás tizenegyesgóljával szerezte meg a vezetést a United.
Fernandes azonban egyelőre még a szezon hátralévő részével foglalkozik, ugyanis az augusztusban folytatódó EL-ben lesz jelenésük a Vörös Ördögöknek.
"Mostantól az Európa-ligára koncentrálunk, ami egy igazán jelentős sorozat, meg akarjuk nyerni" – mondta a 25 éves játékos a Rókák elleni diadal után.
"Azért jöttem Manchesterbe, hogy trófeákat nyerjek. Minden összecsapáson győzelemre kell játszanunk, az EL-ben sem lesz ez másképp."

Bruno tehát egyelőre a második számú európai kupaporondra fókuszál, viszont nagyon várja a következő Bajnokok Ligája-idényt.
"A BL természetesen egy rendkívül különleges sorozat, remélem, a szurkolók is részesei lehetnek" – folytatta a 18-as.
"Megérdemeljük, hogy csúcsmeccseket játszhassunk Európa legpatinásabb csapataival. Semmi kivetni valóm az EL-lel kapcsolatban, de mindenki tisztában van vele, hogy a BL többet jelent."
"Jól érezzük magunkat, sikerült elérni azt, amiért eddig küzdöttünk" – tette hozzá az ex-Sportingos. "Keményen dolgoztunk, hogy megélhessük ezt a pillanatot. Tudtuk, csak akkor mondhatjuk magunkat sikeresnek, ha megcsípjük a BL főtábláját, ezért mindent megtettünk érte."
"De nem vagyunk teljesen elégedettek, nem ülhetünk a babérjainkon, mivel a klub és a játékosok sokkal többre hivatottak. Megvan a minőség az együttesben, hogy címeket hódítsunk el – nem csak egyet. Úgy gondolom, csak trófeákkal a zsebben lennénk igazán boldogok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |