Maguire és a United egyeztetni fog a kapitányi posztról
Harry Maguire találkozni fog a Manchester United vezetőségének tagjaival, annak érdekében, hogy tisztázzák jövőjét a klub csapatkapitányaként, miután a görög bíróság tegnap három vádpontban is bűnösnek találta.
A Vörös Ördögök kapitányára 21 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki, miután bűnösnek mondták ki súlyos testi sértés, hivatalos személy megvesztegetése és rendőri intézkedés akadályozása bűncselekményében.
Maguire tagadta az összes Szírosz szigetén működő bíróság által ellene felhozott vádat. Testvérével és barátjával együtt azt követően kerültek letartóztatásra, hogy Míkonosz szigetén verekedésbe kerültek amiatt, hogy lánytestvérét "randidroggal" injekciózták be.

Keddi sajtóközleményében a Manchester United megerősítette, hogy Maguire fellebbezni kíván az ellene hozott ítélet ellen és a játékos továbbra is "erősen igyekszik majd bizonyítani ártatlanságát".
A bírósági ítélet kihirdetése után a védő kikerült Gareth Southgate angol válogatottjának keretéből, annak ellenére, hogy a kihirdetéskor még behívásra került a Nemzetek Ligája meccsekre készülő játékosok közé.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló