Fred jövőjére nincs hatással Van de Beek érkezése?

A Manchester United arra készül, hogy hivatalosan bejelenti Donny van de Beek érkezését, de Fred állítólag nem kíván távozni és nem is közölték vele, hogy eligazolhat.


A Vörös Ördögök már nagyon közel állnak ahhoz, hogy pontot tegyenek a Van de Beek-ügy végére és miután a 23 éves középpályás tegnap sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon és már a személyes feltételekben is megegyeztek, így véglegesíthetővé vált az Ajaxtól történő megszerzése 40 millió font értékben.

 

Van de Beek képes a középpálya csúcsán, de akár a tengelyében is szerepelni, és miután Bruno Fernandes jelenleg a United első számú karmestere, így arra lehet számítani, hogy az előző szezon végén Fred által elfoglalt hatos pozícióban fog majd szerephez jutni.

 

Annak ellenére, hogy Van de Beek érkezését bármelyik pillanatban bejelentheti a klub és pletykálnak a Galatasaray élénk érdeklődéséről is, a Manchester Evening News úgy értesült, hogy nem volt párbeszéd Fred képviselői és a manchesteri vezetőség között közeli jövőjét illetően és boldog az Old Traffordon.

 

 

Ole Gunnar Solskjaer a Kobenhavn és a Sevilla elleni Európa-liga mérkőzéseken is Fred játszatása mellett döntött az utolsó 19 Premier League mérkőzésből tizenhatot a pályán töltő Nemanja Matic helyett és úgy tudni, hogy a brazil középpályás nagyon jó viszonyt is ápol menedzserével.

 

A 27. életévében járó Fred 2018 nyarán 52 millió font ellenében igazolt az Álmok Színházába a Shakhtar Donetsktől és bár bemutatkozó idénye pocsékra sikerült, a 2019/20-as szezonban az egyik legkiemelkedőbben teljesítő játékos volt és 39 mérkőzésen játszott kezdőként. Csak Harry Maguire, David de Gea, Victor Lindelöf és Anthony Martial jutott szóhoz nála többször.

 

Fred jelenleg érvényes szerződése 2023-ig szól és a klub plusz egy éves opcióval rendelkezik a hosszabbításra. A United nemrég Scott McTominay és Nemanja Matic szerződését is kitolta, emellett pedig Paul Pogbát is szeretnék hosszabb távra elkötelezni. A saját nevelésű James Garner valószínűleg kölcsönben bizonyíthat a hamarosan kezdődő új idényben.


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!