Shaw: Nincs kétségem, készen állunk

Az újra egészséges Luke Shaw kijelentette, a Manchester United célja a trófeaszerzés és összefüggéstelen felkészülési szezonjuk ellenére sem elégednének meg azzal, hogy ha a top 4-ben végeznének.


A Vörös Ördögök számára rövid idő állt rendelkezésre a pihenéshez az előző szezonbeli Európa-liga elődöntőt követően és ahelyett, hogy megkezdték volna a bajnoki szezont az előző hétvége folyamán a Burnley ellen, az Aston Villaval mérték össze erejüket egy barátságos mérkőzés keretében szombaton.

 

Bár a mérkőzés 1-0-s elvesztését bizonyos helyeken túlreagálták, pedig ezúttal nem az eredmény volt a legfontosabb a prioritások listáján, Shaw már előre tekint, amikor a jövő hétvégén a Crystal Palace elleni hazai idénynyitón már az alap kezdőcsapat legtöbb tagja is a fedélzeten lehet.

 

Shaw visszatérése mellett játéka a védelem baloldalán egyértelműen pozitívum volt a Villa Parkban. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy Ole Gunnar Solskjaer továbbra is eltökélt a helyzetek befejezése és értékesítése területén, ugyanis ez volt az egyetlen dolog, amely hiányzott a csapat játékából a birminghami első játékrészben.

 

"Természetesen ez egy barátságos meccs volt, de csalódott vagyok, hogy nem nyertünk" - kezdte.

 

"És kikaptunk. Hogy őszinte legyek, nagyon csalódott vagyok."

 

"Helyzeteket dolgozunk ki, de időnként megszenvedtünk, hogy az ellenfél kapujába tudjunk találni. Olyasvalakiként, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik ilyen pozíciókban, a menedzser rengeteg időt tölt el az edzéseken a játékosok ezen irányú trenírozásával, fejlesztésével."

 

"De ma a fő fókusz természetesen azon volt, hogy minél több percet legyünk a pályán. Ez egy igazán összefüggéstelen felkészülési szezon volt. A felkészülési időszak kezdetén csak négyen edzettünk, a karanténok és a válogatott meccsek miatt pedig nem igazán tudtunk az utóbbi időben se összeállni."

 

 

Saját erőnléti állapota kapcsán Luke így nyilatkozott:

"Nagyon jól érzem magamat. Keményen dolgoztam abban a rövid időszakban, amikor a többieknek szabadidejük volt, most pedig készen állok."

 

"Keményen edzésmunkát végeztünk és ez a meccs tényleg a szükséges játékpercek megszerzéséről és a következő hétre való felkészülésről szólt. Rengeteg játékosunk hiányzott, sok fiatal játékos pedig nem edzett velünk közösen. Ma ők is velünk tartottak és jól játszottak, amikor lehetőséget kaptak."

 

"Remélhetőleg a hiányzó játékosok hétfőn már újra edzésbe állhatnak. Keményen dolgozunk. Jövő hétre készen fogunk állni."

 

A szokatlanul rövid nyári szabadságot illetően Shaw hozzátette:

"Ez nagyon fura érzés, különösen számomra. Nem érzem úgy, hogy túlzottan sok szabadságom lett volna. Nem is volt, hogy őszinte legyek."

 

"De néha ilyen az élet. Készen kell állnod, mert bármi megtörténhet. Ez is egy olyan forgatókönyv, amikor rengeteg világklasszis játékosunk van és arra várunk, hogy visszatérhessenek hétfőn."

 

"Készen állunk a szezonra. Erősnek és koncentráltnak kell maradnunk a trófeák megszerzése tekintetében, nem a legjobb négybe kerülés a cél. Egy olyan klubnak, mint a miénk, trófeákat kell nyernie."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!