Ole: Tudják a klubnál, hogy szerintem erősítésre szorulunk

Ole Gunnar Solskjaer megerősítette, hogy a Manchester Unitednél továbbra is dolgoznak potenciális új igazolások nyélbe ütésén és kijelentette, hogy a klubnál tisztában vannak az erősítésekkel kapcsolatos vágyával.


A nyári átigazolási időszak vége szélvészgyorsan közeledik, de továbbra is lóg a levegőben a Vörös Ördögök és a Borussia Dortmund játékosa, Jadon Sancho "násza", miután a német klub már számos alkalommal kinyilatkoztatta, hogy az angol szélső nem fog távozni azt követően, hogy a Unitednél elszalasztották az általuk szabott augusztus 10-i határidőt.

 

Kedden a dortmundiak ennek megfelelően vissza is utasították a United 91.3 millió fontról szóló ajánlatát. Az eredetileg 73 millió fontról szóló, majd később bizonyos feltételek teljesülése esetén 91.3 millió fontra emelkedő ajánlat ugyanis a németek egyik kritériumának sem felelt meg.

 

A manchesteriek nagyon szeretnének erősíteni a támadósorukban ezen a nyáron és bár első számú kiszemeltjük egyértelműen Sancho, vannak alternatíváik is - Ousmane Dembele, Ismaila Sarr, Luka Jovic és Edinson Cavani.

 

A klub egyetlen nyári szerzeménye továbbra is a 39 millió fontért öt éves szerződés keretében az Ajaxtól szerződtetett Donny van de Beek.

 

Amikor arról kérdezték, elfogadhatónak érzi-e, hogy a United csak egy játékost igazolt, Solskjaer így válaszolt:

"Olyan játékosokkal rendelkezünk, akikben hiszünk. Az átigazolási időszak még tart egy kis ideig, a klubnál pedig dolgoznak az ügyeken."

 

"Ismerik az álláspontomat és hogy erősítenünk kell, hosszú távra tekintve is."

 

"Nem fogom megmondani, hogy mi az elfogadható más kluboknál egy ilyen nehéz időszakban."

 

 

Solskjaer visszatáncolt egy korábbi, áprilisban tett nyilatkozata kapcsán, amikor abbeli reményét fejezte ki, hogy a United "kiaknázhatja" a koronavírus világjárvány okozta bizonytalanságot az új játékosok szerződtetése érdekében.

 

Kiemelte a United járványidőszak alatti pénzügyi nehézségeit és kijelentette, hogy boldog jelenlegi kerete mélységével.

 

"A lezárások során általam használt "kiaknázás" szó nem volt megfelelő a részemről" - tette hozzá.

 

"Úgy értettem, hogy lehetnek olyan klubok és játékosok a piacon, akiknek a kialakult helyzet miatt lépniük kell és ebből kifolyólag előfordulhat számunkra valami érdekes."

 

"Jelen pillanatban erről nincs szó. Rengeteg pénzt veszítettünk, mint ahogy a többi klub is."

 

"Nagy játékoskerettel rendelkezünk, de az előző szezonbeli teljesítmények nem azt sugallták, hogy a legtöbbjük több játéklehetőségre számíthat."

 

"Viszont most két bajnoki után már más forgatókönyv van életben és azt látom, hogy néhány olyan játékos, akik kevesebbet szerepeltek tavaly, nagyon jól játszanak."

 

 

Ole elütötte az élét kisebb José Mourinhoval nemrég történt összeszólalkozásának, mivel szerinte csapata vasárnapi ellenfelének menedzserével csak "viccelődtek" egymással.

 

A Brighton elleni 3-2-es bajnoki győzelmet követően Solskjaer azzal kapcsolatban viccelődött, hogy Mourinho Észak-Macedóniában lemérte a kapu magasságát a Tottenham Hotspur Shkendija elleni Európa-liga selejtezőjét megelőzően.

 

Válaszul a Spurs menedzsere visszavágott azzal, hogy a United számára számolatlanul befújt tizenegyesek okán biztosan jobban örülnének, ha a 16-os mérete inkább 20 méter lenne.

 

"Furcsa időket élünk jelenleg és néha szükség van egy kis viccelődésre" - mondta Solskjaer.

 

"Csak néhány ártatlan pillanat volt az egész."

 

"José egy igen karizmatikus edző és menedzser. A média élvezi, ha beszél, én pedig élvezem, ha nézhetem."

 

"Én nem igazán vagyok az a személyiség, aki szereti az ilyen pszichológiai hadviselést. Minden tiszteletem az övé edzőként az eredményei és minden miatt, amit elért a futballban."

 

"Fontos, hogy mi is szórakozzunk. Az évek során José fantasztikus pillanatokat produkált számunkra a sajtótájékoztatókon és a pályán egyaránt."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!