Maguire: Változtatnunk kell a hazai formánkon

A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire hiszi, hogy az RB Leipzig Bajnokok Ligájában történt magabiztos legyőzése okozta eufória visszaütött a Vörös Ördögöknél az Arsenal elleni vasárnapi vereség alkalmával.


A United múlt szerdán meggyőző, 5-0-s győzelemmel kerekedett felül az agyon magasztalt német együttesen, amellyel a szakértők elismerését is kivívták, majd az észak-londoniak ellen szintén az Old Traffordon 1-0-ra elvéreztek.

 

Pierre-Emerick Aubameyang második félidőben értékesített büntetője jelentette a különbséget a két csapat között, amellyel a manchesteriek továbbra is csak a bajnoki tabella 15. helyén szerénykednek.

 

A lefújást követően a csapatkapitányt kérdezték az eredmény magyarázatáról.

 

"Nehéz rámutatni a pontos okokra. Nem kezdtük jól a mérkőzést, túlzottan sokszor adtuk el a labdát az első félidőben" - kezdte Maguire a Sky Sportsnak.

 

"Nem kereshetünk kifogásokat, magunkba kell néznünk. Az elejétől kezdve nem tudtuk tartani a lépést."

 

"Nem gondolom, hogy megfelelő lett volna a koncentrációnk az első játékrészben, a passzaink nem voltak tiszták. Talán egy kicsit túlzottan elbíztuk magunkat [a Leipzig elleni győzelem után], mindenki a vállunkat veregette."

 

"De akár győzöl, akár veszítesz, mindig megfontoltnak kell maradnod, mert ez egy hosszú szezon lesz még. Nem tudok rámutatni az okára. A hét folyamán ki fogjuk ezt elemezni. Szerdán újabb nagy mérkőzés vár ránk [Isztambulban], szóval gyorsan túl kell tennünk ezen magunkat és javulnia kell a teljesítményünknek."

 

"Óvatos mérkőzést játszott a két csapat. A kevés helyzet meccse volt ez. Nekik talán egy-két lehetőségük volt, egy picivel több, mint nekünk. Többre van szükség tőlünk, több helyzetet kell kidolgoznunk."

 

"Fontos, hogy jól kezdjünk egy mérkőzést, de mi ezt nem igazán tudtuk megtenni."

 

"Túl sokszor szórtunk el labdát. Ha bármilyen mérkőzést játszol a Premier League-ben és annyiszor adod el a labdát, mint azt mi tettük, különösen az első félidőben, akkor biztosan nem fogod megnyerni az összecsapásodat."

 

"Nem volt elég jó a teljesítményünk. Keményen kell dolgoznunk az edzéseken, hogy javítani tudjunk."

 

 

Az 1-0-s vereség értelmében ebben a szezonban már harmadszor kapott ki a bajnokságban az Old Traffordon Ole Gunnar Solskjaer legénysége a Crystal Palace és a Tottenham Hotspur elleni zakókat követően. Egyedül a Chelsea elleni 0-0 alkalmával sikerült pontot szerezni hazai környezetben.

 

Maguire tisztában van vele, hogy a dolgoknak meg kell változniuk, ha a Vörös Ördögök trófeákért akarnak harcban lenni.

 

"Nem hiszem, hogy ezen különösebben aggódni kellene" - tette hozzá.

 

"Ez csalódást keltő, mert ebben a szezonban még nem tudtunk nyerni az Old Traffordon."

 

"Ez hatalmas csalódás és ezen változtatnunk kell, ha sikeresek akarunk lenni ebben az idényben. Jó hazai formára van szükségünk, meg kell nehezítenünk a vendég csapatok dolgát a győzelem megszerzését illetően. Ma ebben nem voltunk elég jók."

 

"Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ez aggodalomra kell hogy okot adjon, mert mindenki láthatta, hogy hét közben ugyanitt milyen nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. De van jelenleg valami, ami nem áll össze hazai pályán, de erre most nem tudok bővebb elemzéssel szolgálni, mert éppen a mérkőzés lefújását követően állok itt. Csalódott vagyok, ahogy mindannyian az öltözőben."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!